Nekem alapvetően nem volt sok problémám Zack Snyder munkásságával. A Holtak hajnalát, 300-at, Watchment, sőt, még a baglyos rajzfilmjét, Az Őrzők legendáját is csíptem. Tovább megyek egyel, a Batman Superman ellen című filmjében nagyon szimpatikus volt az ambíció (amibe igaz, hogy bele is bukott), illetve Az Igazság Ligája bővített változatát is megvédtem egy cikkemben, szóval engem lehet a legkevésbé megvádolni, hogy negatív értelemben elfogult lennék Snyder munkásságával kapcsolatban.
Viszont nekem is ott motoszkált a fejemben a kérdés, hogy ez a jó stílusérzékkel megáldott rendező amúgy ért a filmkészítés más aspektusaihoz azon túl, hogy menő beállításokat rak le az asztalra? A borzadályos A halottak hadserege után már nem volt sok kételyem ezzel kapcsolatban, és a Rebel Moont végigszenvedve teljesen nyilvánvaló lett számomra, hogy Snyder alapjaiban nem érti, hogyan kell történetet mesélni.
Nem is akarom kerülgetni a forró kását valami semleges felvezetéssel, a Rebel Moon - 1. rész: A tűz gyermeke egy toposzaiban összelopkodott, klisés, unalmas film, aminek az a legnagyobb baja, hogy a film kétharmada expozíció, viszont maga az expozíció egyszerűen rossz. A történet annyi, hogy egy sci-fi környezetben van egy földműveléssel foglalkozó falu, amit meglátogat egy nagy gonosz birodalom egyik tábornoka, akik el akarják vinni az összes élelmet az aratás után. Ezt az egyik helyi lakos, az exkatona Kora nem hagyja annyiban, és elkezd harcosokat toborozni különböző bolygókon, akik segíthetnek neki szembeszállni a tábornok seregével. A film nagy része valóban erről szól: Kora különböző karakterekkel fut össze és rekrutálja őket csapatába.
Simán lehetne élvezetes ez a struktúra, érdekes figurákat ismerünk meg a galaxis minden tájáról, nő az ismeretünk a geopolitikai viszonyokról, a különböző kultúráktól, elkezdünk kötődni a szereplőkhöz és ezzel párhuzamosan nő a félelem bennünk, hogy a végjátékban kiket veszíthetünk majd el. Hiába van egy nagy adag A hét mesterlövész (vagy A hét szamuráj) ihletettség, a Rebel Moon semmit nem ért abból, hogy miért jók azok a történetetek. A több mint fél tucat szereplőről szinte nem tudunk meg semmit, amit viszont igen, azt is olyan vállalhatatlan narratív megoldásokból, hogy egy-egy karakter hosszú monológban mesél önmagáról, drámájáról, didaktikus szájbarágások és üres frázisok közepette.
Van egy mondás a forgatókönyvírás kapcsán, miszerint "show, don't tell", vagyis a szereplők tettei és finom célzások meséljenek jellemükről, ne pedig ők maguk álljanak ki a porondra és három percben zanzásítva regéljék el szomorú háttértörténetüket és fogalmazzák meg önnön drámájukat, ahelyett, hogy a néző vonná le ezeket a következtetéseket. Azért is fura, mert a Rebel Moon alapjában véve egy nagyon egyszerű történet lenne a jó és gonosz harcáról (amivel semmi probléma nincs), mégis úgy magyarázkodik, mintha valami nagyon komplex és mély dolgot kellene megértenie a nézőnek.
A világépítéssel pontosan ugyanez a helyzet. Didaktikus narráció magyaráz a lehető legfelszínesebben a császárról, régensről és állandó háborúskodásról (hogy ki ellen, az nem derül ki). Az olyan botegyszerű szimbólumait is hosszasan magyarázza a Rebel Moon, mint a béke-háború, empátia-kegyetlenség ellentétpárosokat. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy a néző van egy hat éves értelmi szintjére belőve az alkotók által, vagy maguk az alkotók ragadtak meg egy serdülő kissrác kultúra értelmezési színvonalán.
A fentiek eredménye a film legnagyobb baja, hogy valójában egy dögunalmas élmény végigszenvedni a Rebel Moon két óráját. Itt ez az izgalmasnak tűnő világ, ami egy western, Star Wars, Akira és Warhammer 40K keverék, viszont a világról elhasznált toposzokon kívül nem tudunk meg semmit, a szereplőinkről se tudunk meg semmit, amit igen, azt is minek. Egy ponton a Charlie Hunnam által életre keltett pilóta elkezd arról magyarázni, hogy ő nem is olyan ember, mint ahogy gondoljuk… haver, egy mondatot nem tudnék mondani rólad, nemhogy megítélni, milyen ember vagy, és mi rejlhet emögött.
A látvány alapvetően rendben van, Snyder mindig is értett kompozícióhoz, minden bolygónak és helyszínnek megvan a maga hangulatisága, illetve van néhány nagyon menő snitt, amik ebben a cikkben is jól mutatnak majd képekként. A vizualitással kisebb probléma a néha kizökkentő CGI hátterek vagy effektek, a nagyobb az, hogy Snyderék egy eltorzult retro látványt akartak kölcsönözni a filmnek, ennek elérése érdekében speciális lencséket is alkalmaztak. Ennek eredménye az lett, hogy összességében valóban van neki egy a VHS korszakra emlékeztető kinézete, viszont nem vagyok biztos benne, hogy érdemes volt ezért feláldozni az élességet. Ha nem a TV közepén pihen a szemünk, hanem elkalandoz a tekintetünk ide-oda, akkor észrevesszük, hogy el van mosódva a kép nagy része. Ez a totál plánoknál a legproblémásabb, amikor néznénk a háttereket, a távol álló karaktereket, épületeket, de csak eltorzult kontúrokban látunk bármit is.
Írhatnám, hogy van pár egész látványos akciójelenet, menő lassítások, jól kinéző és hangzó űrhajók, de fölösleges, mert a Rebel Moon a történetmesélés alapszabályaival nincs tisztában. Mind világában, mind karaktereiben rettentő felszínes, narratívájában buta, dramaturgiájában sekélyes, és egyszerű történetét is didaktikusan próbálja átadni. Ezekből adódik, hogy egy unalmas, érdektelen sztori Snyder legújabb agyszüleménye, aminek kétharmada egy suta felvezetés, amiben karaktereket ismerünk meg, de valójában nem ismerjük meg őket, ahogy az őket körbevevő világot sem ismerjük meg. Pózaiban emlékeztet egy valódi filmre, de tartalmában egy vázlathoz közelebb áll, mint egy átgondoltan megírt történethez.
