Az elmúlt hónapok során valószínűleg kevesen voltak, akikkel nem jöttek szembe azok lélegzetelállító, de még inkább szürreális és borzasztó képek vagy felvételek, amik az ausztrál, vagy épp az amerikai erdőtüzeket örökítették meg. Ugyan ez nem egy új keletű természeti jelenség, sőt, egy bizonyos szintig elodázhatatlan is - ám a közelmúltban olyan megállíthatatlan erővel söpörtek végig ezek a futótüzek, hogy komplett városokat égettek fel maguk mögött, az áldozatul esett emberi életekről nem is beszélve. A kaliforniai Paradise közösségét is egy ilyen katasztrófa sújtotta, akik úgy döntöttek, hogy szembe nézve a viszontagságok egész sorával újjáépítik szeretett városukat. A National Geographic stábja pedig ott volt a hősies feltámadás idején.

David Attenborough utolsó utáni figyelmeztetése óta kifejezetten ijesztő látni azon dokumentarista filmek számának növekedését, amik a világot sújtó, globálisan nézve szüntelen természeti katasztrófákat kapják lencsevégre. Persze, felelőtlen csúsztatás lenne ezt a tendenciát csak és kizárólag a klímaváltozásra fogni, főleg, hogy a Tűzvész után: Újjáépíteni Paradise-t (Rebuilding Paradise) is egy olyan esetet mesél el, ahol ugyan a természet újfent térdre kényszerítette az embert, ám előrelátó gondolkodással és intézkedésekkel valószínűleg megakadályozható lett volna a tragédia. A Natgeo filmjében gyakorlatilag a nulladik órától kezdve láthatjuk, hogyan vált Paradise nyugodt városkája tüzes pokollá: a lehetetlennel szembeszegülő tűzoltók, a káoszt uralni próbáló rendőrtisztek, vagy épp a családok, akik hátra hagyva házukat és addigi életüket, autójuk strapabírásában bízva útnak indultak a túlélés reményében. Egy ilyen, külső szemlélőként felfoghatatlan esemény mindenkit egyenlővé tesz, és senkit sem kímél.

A Ron Howard rendezte dokumentumfilm ugyan átfogó képet ad az eseményekről, ám a hangsúlyt sokkal inkább a túlélők személyes, ám egyben közös tragédiája kapja, mintsem a 2018-as paradise-i történések tényszerű feltárása. Egy szentimentális dokuról beszélünk, ahol a megszólaltatottak hazaszeretete és eltiporhatatlan ragaszkodása hozza mozgásba azokat a folyamatokat, aminek hála a porig égett városból a jövőben talán újból egy virágzó, idilli amerikai kisváros válhat. A nosztalgikus beszámolók, a gyerekkorokat felelevenítő VHS-felvételek és a jelképes erejű diplomaosztó is jól jellemzik, hogy a Rebulding Paradise elsősorban a 86 elhunyt áldozat emléke, és a túlélők emberfeletti kitartása előtt tiszteleg. Tanárok, rendőrtisztek, kétkezi munkások, közösségi képviselők, gyerekek és nyugdíjasok - a filmben mindenki szóhoz jut, számos különböző nézőpontot és történetet ismerünk meg, ám a cél szinte minden esetben ugyanaz: visszakapni a régi életünket, lehetőleg Paradise-ban. Ehhez azonban egy rögös jogi és bürokráciai úton keresztül juthatnak csak el az érintettek, hiszen a katasztrófában túlzás nélkül mindent elveszítettek, amiért valaha megdolgoztak.

A Rebuilding Paradise azonban bármennyire is szívhez szóló emlékművet állít a kaliforniai közösség áldozatai és ereje előtt, magáról az ok-okozati kapcsolatok feltárásáról, vagy épp a címben is szereplő újjáépítés folyamatáról pusztán egy felületes, vázlatpontszerű beszámolót ad. Persze, nem minden dokumentarista alkotásnak kell a tényszerűség oltárán feláldozni annak érzelmi erejét, ám Howard egészen érzékeny témákat is érint (felületesen), kezdve azzal, hogy az áldozatoktól megtagadták az anyagi segélynyújtást, de az sem elhanyagolható részlet, hogy a pusztító futótűz elsősorban emberi mulasztások egész sorának volt köszönhető. Mindezen témák, tehát valójában a központi kérdések csak érintőlegesen kerülnek szóba, a három hónapos időbeli ugrások pedig ellehetetlenítik a nézőt attól, hogy értékelhető képet kapjon arról, mi is történt valójában a tragédia után. Ezen a narrátor hiánya sem segít, ami abszolút nem elengedhetetlen eleme a dokumentarista műfajnak, de a Rebuilding Paradise rengeteget profitált volna egy központi elemből, ami nem csak drámai erejében, de tartalmilag is összefogja a történéseket.

Kétségtelen, hogy Ron Howard filmje tisztelettel adózik a paradise-i pusztítás áldozatai előtt, ahogy arra is felhívja a figyelmet a maga elkapkodott és minimalista módján, hogy nem csak az Egyesült Államokban, de a világ minden táján vannak elszenvedői a részben megelőzhető természeti katasztrófáknak. Megindító történetet mesél el a kaliforniai kisváros főnixszerű feltámadásáról, ám a játékidő felére alaposan kifogy a szuflából, már ami a tartalmi minőséget illeti. Ismeretterjesztő filmnek túlzottan felületes és szétszórt, érzelmileg és mondandójában pedig hamar önismétlővé válik, ami épp annak erejéből vesz el, amiért elsődlegesen elkészült a film.