A 20th Century Fox az Alita: A harc angyalát is népszerűsítette a hétvégén megrendezett San Diego Comic-Conon, ahol egy előzetes mellett tizenöt percnyi részletet is láthattak a szerencsés jelenlévők James Cameron és Robert Rodrigue jövőre érkező filmjéből, amely Yukito Kishiro méltán elismert Battle Angel Alita mangáját adaptálja filmvászonra. Közvetlenül a programot követően nem tette közzé a stúdió az új kedvcsinálót, de szerencsére nem várattak vele minket sokáig, és már nézhetjük is a legfrissebb képsorokat.
A több évszázaddal későbbi jövőben játszódó mozfilm az amnéziában szenvedő kiborg, Alita (Rosa Salazar) történetét követi, akit egy Ido (Christoph Waltz) nevű orvos ment meg a roncstelepről, és egyúttal fedezi fel a lány egyedülálló harcművészeti tudását. A digitális technológiával - hogy minél inkább átadják az eredeti mű ábrázolását - megvalósított főhős hamar elkezd kutakodni a múltját illetően, ami nem várt események sorozatát indítja be.
Az idehaza 2019. január 3-án bemutatkozó filmet a Sin City és az Alkonyattól pirkadatig című produkciók rendezője, Robert Rodrigue dirigálja, de a forgatókönyv megírása és a további előkészületek során a jelenleg az Avatar folytatásokon ügyködő Cameron is szorosan együttműködött vele.
Nektek hogy tetszik az előzetes?