Hirdetés

Comic-Con 2018 - lehullott a lepel Venom egyik ellenfeléről

|

Újabb részletek láttak napvilágot a filmről.

Hirdetés

A jelenleg is zajló Comic-Conról természetesen a Venom sem hiányozhatott, hiszen alig pár hónap múlva már a moziban csodálhatjuk meg, hogy mit sikerült összehoznia Ruben Fleischer (Zombieland, Gengszerosztag) rendezőnek, és a főszereplő karaktert életre keltő Tom Hardy-nak. A Sony paneljén természetesen mindketten jelen voltak, sőt, még a film gonosza, Riz Ahmed is erősítette az előadást, akinek karakteréről most kiderült néhány érdekes információ.

Hirdetés

A rendezvényre kilátogató rajongóknak néhány jelenetet vetítettek le, melyek közül az egyikben Venom egy hatalmas, ezüst színű szimbiótával harcol, akiről pár másodperccel később nyilvánvalóvá válik, hogy nem más, mint a Riz  Ahmed által megformált Dr. Carlton Drake. 

Fleischer rögtön meg is erősítette, hogy ez a szimbióta Riot a Halálos védelmező (eredeti címén Lethal Protector) című képregényből, amelyből rengeteg inspirációt merítettek a történet elkészítése során. A karakterről azt is megtudtuk, hogy bárhol képes felbukkanni, ettől válik majd igazán nagy kihívássá a főhős számára. A Venom október 5-én érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.