Hirdetés

Nincs kizárva, hogy még visszatérjen az eredeti Galaxis Őrzői csapat

|

Sylvester Stallone akár főszerepet is kaphat később.

Hirdetés

A galaxis őrzői első két részét író és rendező James Gunn jelenleg gőzerővel dolgozik a folytatáson, a Collidernek tett nyilatkozatában pedig a harmadik filmet illető terveiről és egy lehetséges spin-off moziról is szót ejtett. Aki látta, az bizonyára emlékszik rá, hogy a Vol. 2-ben bemutatkoztak a képregényekből ismert legelső Őrzők, majd az egyik stáblistás jelenetben ismét egyesültek, ami a Sylvester Stallone karaktere által vezetett csapat esetleges későbbi visszatérését vetítette előre a közönség számára.

Hirdetés

Gunn tisztázta, hogy a potenciális spin-off biztosan nem kapná sem a Guardians, sem a Guardians 3000 címet, hiszen a Marvel Filmes Univerzumában Űrlord szedett-vedett csapata számít a Galaxis Őrzői első hivatalos iterációjának, míg a Stakar (Stallone)-féle társaság a Fosztogatókhoz köthető, így a film a The Ravagers lehetne. A direktor örömmel foglalkozna ezzel a későbbiekben, és ami a megvalósulás lehetőségét illeti, így fogalmazott: "Mindig megvan az esélye."

A Smallville sztárja, Michael Rosenbaum is erősítette ezt a szóban forgó csapatot a Vol. 2-ben, aki épp a napokban fejezte ki érdeklődését egy lehetséges későbbi Marvel-filmre. A Marvelnek állítólag nagy tervei vannak továbbá Stallone karakterével, tehát egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy a Stakar, Martinex (Rosenbaum), Charlie-27 (Ving Rhames), Aleta Ogord (Michelle Yeoh), Krugarr és Mainframe (Miley Cyrus hangjával) által alkotott banda még szerepet kapjon a filmes univerzum jövőjében, vagy legalábbis egy-két fontosabb név közülük.

Egy Ravagers-filmben egyébként könnyen visszahozhatnák Yondu (Michael Rooker) fan-favorit karakterét, legyen akár szó előzményről, ahol még ő is erősítette a Fosztogatókat, vagy csupán visszaemlékezésekről, melyekben megmutatnák, milyen kapcsolatot ápolt valójában korábbi társaival. A Marvel kozmikus szegletében mindenesetre rengeteg lehetőség lakozik, ezek egyike ez a spin-off lenne. Ti megnéznétek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.