Hirdetés

Már megvan A Gyűrűk Ura-sorozat egyik rendezője

|

Nem akárkit sikerült szerződtetni az első két epizód dirigálására.

Hirdetés

2017 novemberében hallhattunk róla először, hogy az Amazon egy A Gyűrűk Ura világában játszódó sorozatot fejleszt, méghozzá hosszú távú tervekkel. Az ambiciózus projekthez idő közben bizakodásra okot adó készítőgárdát sikerült keríteni, és mivel a Deadline legfrissebb információi szerint már az első két epizód rendezője is megvan J.A. Bayona személyében, aki egyébként vezetőproduceri feladatokat is ellát majd, hamarosan a színészekről is lehullhat a lepel.

Hirdetés

Bayona rendezői kreditjei között számos izgalmas címet találni. A legsikeresebb filmje természetesen a tavaly bemutatásra került Jurassic World: Bukott birodalom lett, amely habár nem kapott túl jó kritikákat, ez már nem mondható el az olyan a szakma által is elismert alkotásairól, mint például első nagyjátékfilmje, az Árvaház, azt azt követő A lehetetlen című katasztrófafilm vagy a Szólít a szörny, de neki köszönhetjük például a Londoni rémtörténetek-sorozat első két részének rendezését is.

A Gyűrűk Ura-sorozat forgatókönyvét J.D. Payne és Patrick McKay (Jungle Cruise) írja, valamint ahogy nemrég kiderült, a Trónok harca egyik kulcsembereként ismert Bryan Cogman is besegít a munkálatokba. Egyelőre nagyon keveset tudunk azzal kapcsolatban, hogy miről is szól majd a széria, ugyanakkor az biztosra vehető, hogy Középfölde Másodkorában játszódó történeteket fognak elmesélni, amely ennélfogva jóval A Gyűrű Szövetsége eseményei előtt foglal helyet az idővonalon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.