Hirdetés

A hobbit: Váratlan utazás - Bővített változat

|

Peter Jacksontól már megszokhattuk, hogy szereti kibővíteni filmjeit olyan jelenetekkel amiket a mozis változatból ki kellett hagynia, vagy esetleg utólag forgatott.

Hirdetés

"Mindig is végig akartunk sétálni Hobbitfalván, de végül Bilbónak sürgősen távoznia kellett" Nos A Gyűrű Szövetsége bővített változatában már viszonylag elég jól bemutatták a falut, ennek ellenére persze szívesen látnák belőle többet, főleg, hogy kapott egy kis vizuális turbózást. Véleményem szerint a legalkalmasabb filmbeli időpont erre akkor lenne miután az elején Gandalf elmegy majd egy vágás után már a vacsorához készülődő Bilbót látjuk. A két jelenet közé nagyon jól beillene Hobbitfalva bemutatása, oly módon, hogy Bilbó járkál a városban, esetleg elmegy a piacra megvenni azt a halat amit Dwalin befal előle. Ez persze csak az én elképzelésem, kíváncsi vagyok, hogyan fog majd valójában kinézni.

Nemcsak a hobbitokból kapunk többet, hanem a Kobold Városból is. Fran Walsh társíró elmondta, hogy itt is többet időzünk, majd ráadásul a Kobold Király énekelni is fog. "Ez egy nagyszerű dal, de csak a történet késleltetése miatt került be."

Peter Jackson így nyilatkozott az Emire magazinnak: "Olyan dolgok kerülnek a bővített változatba amik egyenesen a második részhez kapcsolódnak, mint például Girion karaktere, aki Dale városát védi fekete nyílvesszőket használva Smaug ellen. És ezek a fekete nyílvesszők fontos szerepet töltenek be a történetbe, mert ezek képesek felfedni egy sárkány hollétét. Felmerülnék még kérdések Thranduillal, a tündekirállyal kapcsolatban is. Kapunk némi magyarázatot arra, hogy miért nem jönnek ki a törpökkel, és mi a kapcsolatuk a fehér kövekkel."

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.