Réges-régen, egy messzi-messzi országban a nép egyre inkább kezdett rájönni, hogy a külföldről beáramló filmek nem éppen a legjobb szórakozási módok az ő nyelvük szavai nélkül. Mit volt mit tenni, létrejött a magyar nyelv beintegrálása, és bumm! Így lett a jelen cikkem tárgya.
Nyilván ennél bonyolultabban történt minden, de nem is ez a lényeg jelen pillanatban. Ennél sokkalta fontosabb, hogy miután létrejött a hazai szinkronvilág, számos tehetséget emelt fel magából, akikre az egész ország méltán lehet büszke. Akadnak azonban olyan munkák is tucatjával, amelyek kívánnivalót hagynak maguk után.
Nézzük először a szinkronszínészek dolgát. Sok visszhang hallatszik arról, hogy alul vannak fizetve, illetve nem kapnak munkájukhoz illő megbecsülést. Sajnálatos módon ez nem csak náluk van így, az ország minden munkaviszonyában hasonló helyzetek fordulnak elő, de ez eltérne jelen cikkem tárgyától, így nem térek ki rá. Ami igaz az igaz: lehetséges, hogy a néhol gyenge szinkron kérdésében hozzájárul a színészek megbecsülésének hiánya is. Ez egy életképes spekuláció, de nézzünk kicsit mélyebbre is.
A képen: Szabó Sípos Barnabás
A projektek hátterében folyó munkálatokat, illetve egyeztetéseket nem ismerem, és nincs is jogomban megítélni, ám azt le kell, hogy szögezzük: csomó példa akad így is minőségi hangok felszínre törésére. Gondoljunk csak Szabó Sípos Barnabásra, Holl Nándorra, Kovács Ákosra, Markovics Tamásra, Széles Tamásra, és még egy rakat olyan nevet szerző színészre, amelyek nem véletlenül lettek elismertek.
A képen: Holl Nándor
Ellenpéldák is bőven akadnak, emlékeztek még a Stolh-féle Joker szinkronra a Batman: Sötét Lovagban? Vagy még aktuálisabb téma: a Vasember 2 Mickey Rourke orgánumának magyar megfelelője nektek nem bántotta a fületek? Két hétig volt kinn az a szerény felmérés, melynek kérdése rámutatott a téma legnagyobb problémájára: „Milyennek tartod a filmek hazai szinkronminőségét?” 75 darab szép válasz érkezett a „Változó” opcióra, amelyből egyértelműen kiderül, hogy szerintetek is olyan hullámzó ágában van a magyar szinkron minősége, mint tízezer szurkoló gólörömben. A második legtöbb voksot nem más kapta, mint a „Borzalmas” megjelölés, amellyel sok értelemben mi is egyet értünk. Mint az éremnek, minden másnak is két oldala létezik: felfogásunk szerint az egyik jó, a másik rossz. Ez nevezhető klisének, de egyszerűbb, ha úgy könyveljük el magunkban: törvényszerű a szinkron ilyesfajta megítélése.
A képen: Markovics Tamás
Kérlek hát titeket, olvasókat, látogatókat, illetve a témában jártasakat: kommentekben fejtsétek ki nekünk a magyar szinkronról alkotott véleményeteket! Mindenfajta kritikát, észrevételt, kiegészítést örömmel fogadunk, ha sok jön belőle össze, talán inspirál minket egy újabb poszt megírására.
Egyszóval várjuk a reakciókat!