Nekünk még kell néhány hónapot várni, mire beülhetünk a The Matrix Resurrectionsbe, mely a trailer alapján egy akciódús folytatást ígér, ám vannak oly szerencsések, mint Keanu Reeves, akit a rendező Lana Wachowski már megajándékozott a végső vágás levetítésével. Az természetes, hogy a közreműködő színészek ilyenkor agyba-főbe ajnározzák az aktuális projekteket, ám Reeves még ebben a műfajban is szintet lépett, és a reakciója alapján egy új klasszikussal gyarapodhatnak a filmrajongók decemberben.
Lana Wachowski mesélte el Keanu élményét és véleményét a negyedik rész kapcsán:
"Bemutattuk a filmet Keanunak, ami teljesen magával ragadta őt, majd tipikusan Keanu módján nyilatkozott, hihetetlenül éles látóan. Egy ideig csak ült egy helyben, és nem is számítottunk tőle semmilyen nagy megvilágosodásra, majd egyszer csak megszólalt. '20 éve egy olyan történetet meséltetek el, melyben leírtátok a következő 20 évet, valamint bemutattátok, hogy milyen problémákat hoz magával a digitális, virtuális világ, és az hogyan fog kihatni az emberekre. Igazából adtatok egy keretet, amiben gondolkodhattunk és beszélhettünk ezekről a témákról. Majd fogtad ugyanazokat a karaktereket, ugyanazokat a történeteket és valahogy összegyúrtad őket úgy, hogy a soron következő 20 évet mutasd be.' Majd rákérdezett, hogy csináltam ezt."
Keanu szavai valóban nem a megszokott nyilatkozatokat tükrözik, és pont ez ad okot a bizakodásra a folytatással kapcsolatban, aminek december 22-i premierjére még bő három hónapot kell várni. Szerintetek a The Matrix Resurrectionsnek lesz esélye olyan korszakalkotó filmmé válnia, mint amilyen az eredeti, 1999-es rész?