Hirdetés

A Mellékhatás, az Apatigris és A Tanár című sorozatait is folytatja az RTL Klub

|

Habár a klasszikus módon, tévében nem sokáig élvezhették a nézők az RTL sorozatait, online mindegyik hasított.

Hirdetés

Még mielőtt a koronavírus-járvány átírta volna a hazai televíziós csatornák műsorrendjeit is, az RTL Klub áprilisban három saját gyártású sorozatát is elindította hétvégén. A mi kis falunk váltásaként szombatonként A Tanár harmadik évada került képernyőre, mely felvezetésként szolgált a csatorna vadonatúj, saját fejlesztésű orvosi drámájának, a Mellékhatásnak. A vasárnapi kiemelt sávot pedig a Köbli Norbert által írt Apatigris foglalta el Scherer Péter főszereplésével.

Hirdetés

Mindhárom produkció magas nézettségi eredményekkel indított, ám az RTL Klub egy rész után mind A Tanárt, mind az Apatigrist levette műsoráról. A rajongóknak azonban nem kellett nélkülözniük egyik szériát sem, mivel a médiacég online platformján, az RTL Most+-on hétről hétre újabb epizódok váltak elérhetővé. A két produkció pedig olyan jól teljesíthetett az online térben, hogy a csatorna nemrég zöld utat adott a folytatásuknak, ami azt jelenti, hogy a vélhetően ősszel képernyőre kerülőt harmadik Tanár és első Apatigris évadot jövőre újabbak követik.

A Mellékhatás volt az egyedüli, ami képernyőn maradt és bár nem volt rendes felvezetése, ami elengedhetetlen egy új sorozat számára, mégis jó nézőszámot hozott. Különösen fontos ez annak tükrében, hogy nem epizodikus, és koránt sem könnyen emészthető történetről szól. Ezért is örömteli, hogy a dramedyk és komédiák mellett ez az orvosi krimi-thriller bejött és a folytatásának elkészítésére is megrendelést adott az RTL Klub.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.