Ugyan most egy jó időre leálltak a forgatások, Hollywood azért a felszín alatt csak nem tétlenkedik - mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy valaki ezekben a pillanatokban is gőzerővel munkálkodik a Hangya 3. etapjának a forgatókönyvén.
A The Hollywood Reporter értesülései szerint a munkát nem más, mint Jeff Loveness kapta meg, akinek a nevéhez az utóbbi évek egyik legvadabb és legviccesebb animációs sorozata, a Rick és Morty is kötődik. Loveness a feladatot még a járvány kitörése előtt kapta meg, ezért is feltételezzük, hogy a karantént hasznosan tölti és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy a lehető legjobb történetet ötölje ki a folytatáshoz. A forgatás várhatóan január 21-én veszi majd kezdetét és bár a film sztorijáról egyelőre semmi információnk nincsen, azt tudjuk, hogy Paul Rudd mellett visszatér Michael Douglas, Michael Pena és feltételezhetően Evangeline Lilly is, a rendezői székben pedig ismét Peyton Reed foglal helyet.
Loveness-nek egyébként nem lesz idegen a szuperhős pálya, hiszen olyan képregények írásában is közreműködött, mint a különálló Groot-sorozat, a The Amazing Spider-Man vagy éppen a Death of Wolverine.