Hirdetés

A setét torony - a film után jöhet a sorozat

|

A setét torony filmes adaptációja egy sorozattal folytatódhat, ami a soron következő könyvet venné alapul.

Hirdetés

Stephen King rajongók nagy része majd kiugrott a bőréből, amikor megtudták, hogy az író egyik leghíresebb regényfolyamából, A setét toronyból, végre mozifilm készül. Mindezt már 2010-ben bejelentették, majd a következő négy évben folytak az előkészületek és azonnal három filmet akartak a Universalnál - Ron Howard rendezésében - két összekötő sorozattal, de valahogy a süllyesztőben végezte a projekt. Aztán jött a megmentő, a Sony, és tavaly felkarolta a könyvsorozatot. Miután két stúdió (Universal és Warner Bros.) is passzolta a jogokat, ők lecsaptak rá és azonnal bele is vágtak, roham tempóban álltak neki, idén már le is forgatták a harmadik könyvet, a Puszta földet (The Waste Land), az első kettőt szolidan átugorják, de nem hagyják figyelmen kívül.

Hirdetés

A főszerepben Idris Elba, ellenfele Matthew McConaughey lesz és Nikolaj Arcel fogja rendezni a jövőre érkező filmet (február 17.). Itt viszont nem állnak meg, ugyanis a folytatás már sorozat formájában (is) érkezik, valószínűleg 10-13 részes hosszúságban, a cél pedig az lenne, hogy valamelyik a kábel vagy prémium csatorna vegye meg, esetleg egy streaming szolgáltató. A könyvek szempontjából haladnának tovább a negyedik résszel (Varázsló és üveg - Wizard and Glass), ami igazából egy előtörténet a regényeknek, mivel Roland Deschain (Elba) mesél a korai időkről a fiatal Jake-nek (Tom Taylor). Az ígéretek szerint mindenki megjelenik a tervezett sorozatban is, már persze, akinek a történet szerint van létjogosultsága.

A történethez természetes szükség lesz Elba fiatalabb verziójára, akit már időközben el is kezdtek keresni és érdekes lesz látni, hogy milyenek voltak az ifjú gunslingerek és itt kihasználják az időt, hogy mindent elmagyarázzanak, többek között azt is, hogy hogyan került Roland a barátaival a pusztaságba.

Az egész könyvet el szeretnék mesélni egy szezonban, így egy második évad nehezen elképzelhető, de nem lehetetlen, főleg ha a mozikban sikert arat A setét torony, ha ráadásul elsöprő lesz, akkor egy ideig biztos mindenhol Stephen Kinget fogunk nézni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.