Hirdetés

A She-Hulk sorozatban Bruce Banner átadja majd a stafétát

|

Legalábbis a Hulkot megformáló színész szerint.

Hirdetés

Egy ideje már véget ért a Disney+-ra érkező She-Hulk sorozat forgatása, és már csak a CGI munkálatok befejezésére várunk, hogy bemutatkozhasson a karakter. Bár a történetről nem sok mindent tudunk, annyi biztos, hogy mellékszerepben feltűnik majd Mark Ruffalo is, mint Bruce Banner/Hulk, aki nemrég beszélt egy kicsit a sorozatról. 

Hirdetés

A színész nem győzte dícsérni a főszereplő She-Hulkot megformáló Tatiana Maslany-t, miközben elárulta, hogy Bruce Banner átadja majd a stafétát az unokatestvérének.

Tatiana Maslany egyszerűen legendás She-Hulkként. Átadom neki majd a stafétát. Igen, lesznek nagyon jó, vicces, menő, és hosszú, hosszú jelenetek Bruce és közte. Még soha nem láttuk, hogy Hulk úgy kommunikál az emberekkel, ahogy ebben a sorozatban teszi. Nagyon érdekes lesz.

Bár úgy hangozhat, hogy Ruffalo Bruce Bannerje háttérbe vonul majd a következő években, ez nem jelenti azt, hogy a közönség egyáltalán ne találkozna majd vele. Hiszen például a karakter feltűnt egy stáblistás utáni jelenetben a Shang-Chi végén is. A pletykák szerint Bruce-ként és Professzor Hulkként láthatjuk majd főleg a karaktert, és miközben She-Hulk veszi át az akcióorientáltabb szerepét, addig Bruce megmarad a Bosszúállók tanácsadójaként.

A tíz részes, 30 perces epizódokból álló sztori során már biztosan feltűnik fontosabb szerepben Renée Elise Goldsberry (Hamilton) és Ginger Gonzaga, valamint Tim Roth is újra magára ölti Förtelem szerepét, akit utoljára a 2008-as A hihetetlen Hulk-ban láthattunk. Premierdátum egyelőre még nincs, de az biztos, hogy valamikor idén esedékes.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.