Hirdetés

A Sikoly TV-sorozat pilotja rendezőt kapott

|

Most már tudjuk, hogy ki lesz az a rendező, aki elindítja a sorozatot.

Hirdetés

A Kevin Williamson és Wes Craven által kreált filmek óriási sikert arattak annak idején és egy óriási tinihorror-hullámot indítottak el, mely a kilencvenes évek végeztével nagyon gyorsan elavulttá is vált. Az a szerencse, hogy a Sikoly a zsánert eleve egy ironikus, parodisztikus lencsén keresztül vette górcső alá, így nemigen mondhatjuk azt, hogy veszített erejéből. Kétséges, hogy mindez működni fog-e epizódról epizódra egy másik médiumon, de végülis egy próbát talán megér.

Az MTV által pénzelt sorozat pilot-epizódját egy kevésbé ismert névre bízták (mi? azt hitted, hogy Wes Craven fogja rendezni? te kis naiv). Jamie Travis nevéhez a For a Good Time, Call című 2012-es, kevesek által látott komédiát és a Faking It című sorozat pár epizódját köthetjük. Nyilván, nem egy nagy ütőkártyák, de gondolom akadnak olyanok is, akik ezek láttán izgalomba jönnek.

Minden előjel arra mutat, hogy a sorozat lényegében a filmek által felépített szabályrendszerre fog alapozni, illetve a karaktertípusokat is nagyjából átveszi, hiszen olyan karakter-leírásokkal találkozhatunk, mint "kreatív komputer-géniusz és a popkultúra nagy ismerője", vagy "klasszikus szépség, akinek a külseje egy intelligens és szégyellős belsőt takar". Fogadni mernék, hogy a sorozat minden epizódjában lesz az ügyeletes geek-nek egy popkulturális referenciákkal teli kirohanása.

Még nem tudni, hogy mikor lesz adásban az első epizód, de feltételezem, hogy valamikor jövőre.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.