Hirdetés

A Star Wars és a Marvel miatt nem készülhetett el a Tron harmadik része

|

Joseph Kosinski rendező megnyílt az ügy kapcsán.

Hirdetés

Az 1982-es Tron című film (melynek főszerepében Jeff Bridges-t láthattuk) az évek folyamán kultstátuszt vívott ki magának, a 2010-es, folytatásként szolgáló Tron: Örökség pedig a technika rohamos fejlődését kihasználva egy olyan film lett, amely ha a kritikusok körében nem is aratott osztatlan sikert, megvoltak a maga rajongói (és nem mellesleg 400 milliót szedett össze világszerte). A harmadik rész azóta se készült el, noha lett volna rá igény, a rendező pedig egész sok kreatív energiát beleölt. 

Hirdetés

Joseph Kosinski persze köszöni szépen jól van, hiszen az Örökség óta készített két filmet is Tom Cruise-zal, napjaink és nagyjából minden idők egyik legnagyobb sztárjával. Egyszer a Feledés című sci-fit, újabban pedig a Top Gun: Mavericket, amely mind bevételt illetően, mind pedig a fogadtatást illetően minden okot megad arra, hogy továbbra is komoly tényezőként tekintsünk Kosinskira, mint rendezőre. Ez utóbbi apropójából pedig újra előszedhetjük az okokat, hogy mégis miért nem kaptuk meg azt a várva várt harmadik részt a Tron-ból (amelynek az lett volna a címe, hogy Tron: Ascension)? A rendező a Vulture-nek adott interjújában fedi fel a dolgokat:

Egészen más volt a Disney 2015-ig. Amikor megcsináltam a Tron: Örökséget, még nem birtokolták a Marvelt, nem volt a nevük alatt a Star Wars. Mi jelentettük a fantasyt és a science-fictiont. Amint azonban megszerzed ezeket a dolgokat, logikusnak tűnik, hogy a pénzedet egy már ismert címbe teszed és nem egy furcsa művészetis srácba fekete körmökkel a sarokban - ez volt a Tron. 

- mondta Kosinski, hozzátéve azt is, hogy meglehetősen rosszul érintette, hogy a Disney végül elkaszálta, mert bár nem lett akkor még semmi megépítve, de a szellemi munka, amit belefektetett, mégiscsak hiábavaló volt. Elkészült a storyboard, a forgatókönyv és nagyon izgatott volt a munka miatt. Ami aztán nem valósulhatott meg. 

Kosinski új filmjét egyébként hamarosan láthatjuk a Netflix platformján. Ez lesz a Spiderhead Chris Hemsworth főszereplésével, aminek június 17-én lesz a premierje. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.