Hirdetés

Remake-et kap a Szomszéd nője mindig zöldebb

|

Feldolgozzák Walter Matthau és Jack Lemmon 1993-as klasszikusát és meglepő, hogy kinek szánták az egyik főszerepet.

Vannak olyan klasszikusok, amiket talán jobb nem bolygatni, hiszen sokakat fűznek hozzájuk érzelmi kötelékek. Tipikusan ilyen örökzöldek Jack Lemmon és Walter Matthau filmjei is, ám a New Line Cinema úgy gondolta, hogy jövedelmező lehet megismertetni a koncepciót a fiatalabb generációkkal is, így elkészítik az 1993-as A szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men) feldolgozását. 

A The Hollywood Reporter jelentése szerint A szomszéd nője mindig zöldebb remake Tim Story (Pofázunk és végünk, Fantasztikus Négyes) rendezésében valósulhat meg, az eredeti filmet is felügyelő John Davis produceri támogatásával, az egyik főszerepről pedig Eddie Murphy-vel folynak a tárgyalások. A másikkal kapcsolatban egyelőre csak találgatások vannak, de a THR úgy értesült, hogy Samuel L. Jackson lehet a befutó, akivel Story éppen az új Shaft filmet készíti. 

A sztori középpontjában egy álmos kisváros két nyugdíjas férfija áll, akik egymás mellett laknak és imádják bosszantani a másikat. A versengésük azonban komolyra fordul, mikor a szomszédba költözik egy csinos özvegyasszony. Ti megnéznétek ezt Eddie Murphy és Samuel L. Jackson előadásában?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.