Nyugalom, Dzsini kék lesz az élőszereplős Aladdinban

|

A színész igyekezett megnyugtatni a rajongókat.

Miután a Disney felcsigázta a kedélyeket az Aladdin film teaser trailerével, a rajongók epekedve várták, hogy megpillanthassák azt a karaktert, akinek élőszereplős adaptációján nagyon sok minden múlik, hiszen Robin Williamsnek (és itthon Mikó Istvánnak) köszönhetően nem csupán a rajzfilm, de Dzsini is kultstátusznak örvend. Éppen ezért sokaknál verte ki a biztosítékot, amikor meglátták az első képeket a Will Smith-féle Dzsinnről, azonban a színész biztosított mindenkit róla, hogy nincs ok az aggodalomra. 

Hirdetés

Mivel az Entertainment Weekly fotói pillanatok alatt bejárták a világhálót körítés nélkül, ezért a sokan a sajtó tagjai közül lemaradtak arról, hogy Will Smith milyen kísérőszöveggel osztotta meg a képeket a közösségi oldalakon, azonban a színész fontos információkat árult el Facebookon: megerősítette, hogy kék lesz, a karaktere a film nagy részében CGI-technológiával lesz megjelenítve, a képen látható alakja csupán az emberi formája. 

Hirdetés

Felesleges tehát előre ítélni két képkocka alapján, várjuk meg a filmet a véleménynyilvánítással. Addig is csekkoljátok le, hogy BossLogic a "népharag" enyhítésének érdekében hogyan oldotta meg Will Smith kékre festését: 

Mi a véleményetek minderről?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.