Hirdetés

Animációs film készül a DC verekedős játéka, az Injustice alapján

|

Na ezt nem láttuk jönni!

Hirdetés

Amilyen felemásan áll a Warner képregényfilmes univerzuma a minőséget és a filmek fogadtatásait nézve, addig animációs terén annál inkább értik a dolgukat, hiszen nagyszerűbbnél nagyszerűbb alkotásokat tárnak elénk a készítők évek óta. Idén sincs ez másként, hamarosan ugyanis érkezik a két részes Batman: The Long Halloween című animációs alkotás, és mint az most kiderült, a közeljövőben a nagy sikerű verekedős-játék, az Injustice: Gods Among Us alapján is kapunk egy animációs filmet.

Hirdetés

Az alkotás létezését teljesen fű alatt fedte fel a stúdió, hiszen hivatalosan sem a DC, sem a Warner Bros. Animation nem tett még közzé bejelentést ezzel kapcsolatban, hanem az egészre egy sajtóközleményben derült fény, amelyet a fentebb említett Batman: The Long Halloween - Part Two-val kapcsolatban publikáltak. A rajzfilm Blu-ray lemezén ugyanis már lesz is egy előzetes az Injustice-adaptációhoz.

Hogy pontosan mennyire lesz hű az adaptáció, azt még nem tudni, mindenesetre a játéknak rettentő izgalmas története van. A 2013-ban megjelent első, és a 2017-ben megjelent második rész sztorija egy olyan világba kalauzol el minket, amelyben Superman egyszerűen megőrül azután, hogy Joker megöli Lois Lane-t és a még meg nem született gyermeküket. Ennek következtében a hősből egy zsarnok válik, és brutálisan kezdi el megbüntetni a gonoszokat, arra kényszerítve ezzel az Igazság Ligájának a tagjait, hogy dimenziók között utazgatva próbálják legyőzni az őrült Supermant.

A Batman: The Long Halloween - Part One június 22-én érkezik Blu-ray-re, míg a Part Two július 27-én fog megjelenni, és valószínűleg majd ekörül már többet is elárulnak a játékadaptációról a készítők. Legalábbis reméljük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.