A Warner Bros Pictures az évtized elején még a legsikeresebb stúdió volt az olyan franchise-oknak köszönhetően, mint a Harry Potter-széria, Christopher Nolan-filmjei, élükön A Sötét Lovag-trilógia, vagy a hozzájuk vándorolt Hobbit-filmek. Aztán mind a Harry Potter, mind Batman és a többiek kifutottak, és ugyan azóta jöttek a legendás állatok, valamint a DC Univerzuma, utóbbi egyelőre csúfondáros kudarcra van ítélve és míg a stúdiófejesek a tuti receptet keresték, a Disney a Marvellel és a Star Wars-szal sikeresen tarolta le a piacot. Azonban a stúdiónak sincs feltétlenül oka szégyenkeznivalója, ugyanis a mainstream horrorok egyik éllovasává vált az olyan minimális befektetéseivel, mint a Démonok között, a tavalyi AZ, vagy előbbi vadhajtása, az Annabelle-franchise, amelynek hamarosan érkezik a harmadik része is.
Az első rész mindössze 6,5 millió dollárból készült és 84 milliót, míg a második már több, mint kétszer ennyitől, 15 millióból és hozott a konyhára 102 milliót, ennél fogva nem csoda, hogy ez a horror univerzum tovább bővül, hiszen a Démonok között is trilógiává bővül, mint ahogy annak második részében szereplő apácája is különálló filmet kap, amely Annabelle-hez hasonlóan siker esetén szintén franchise-á bővülhet. Éppen ezért az Annabele harmadik részét stílszerűen annak egyik központi embere fogja rendezni.
Nem, nem James Wanról van szó, hiszen ő év végéig el lesz foglalva az Aquamannel, hanem Gary Dauberman, akiről nem véletlen nem hallottunk még eddig. Az úriember eddig forgatókönyvíróként tevékenykedett a fenti horrorfilmeken, vagyis a két Annabelle-mozin, a két émonok közöttön, valamit a tavalyi AZ-on és annak jövőre érkező folytatásán is. Daubermannek (avagy vicces kedvű olvasóinknak Dobbermannak) az Annabelle 3 lesz a rendezői bemutatkozása, amely nyilvánvalóan a babához köthető másik esetet dolgoz majd fel, a bemutató pedig 2019 július 3-án lesz esedékes.