Hirdetés

Az Aki bújt rendezői dolgoznak egy újabb Sikoly-filmen

|

A reboot mögött álló Spyglass Media tervezi újraindítani a teljes szériát.

Hirdetés

Habár az augusztusban megjelent Aki bújt (eredeti címén Ready or Not) nem váltotta meg a horror műfaját, de abszolút kellemes meglepetés volt az olcsó, jumpscare-es ijesztgetések között. Anyagilag is igencsak jövedelmező volt a stúdió számára, hiszen a mindössze 6 milliós büdzséből világszerte közel 57 milliót hozott vissza a konyhára. Pontosan emiatt Matthew Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezőpárossal (akik többek között a V/H/S-nél valamint Az ördög ivadékánál is közreműködtek már) sok stúdió elkezdett szemezni, aminek az lett a vége, hogy a Spyglass Media szerezte meg őket, méghozzá a Sikoly-reboothoz.

Hirdetés

Annyi köztudott eddig, hogy Olpin és Gillett fogják írni és rendezni is a szám szerint ötödik Sikoly-filmet, ami még 1996-ban indult útjára Wes Craven rendezésében (aki még a Rémálom az Elm utcában-sorozatért is felelős) - habár Craven már nem tudja áldását adni a rendezőpárosra, hiszen 2015-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála, ami sajnálatos módon végül el is vitte még abban az évben. Ám, ha Olpin és Gillett tartják az Aki bújt-féle színvonalat, akkor még talán valami jó is kisülhet mindebből, és el tudjuk feledni a most még elég súlyos kérdést, hogy egyáltalán mégis minek rebootolni a Sikoly-szériát.

Szerintetek jó ötlet újraindítani ezt a sorozatot?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.