Sokan biztosan felvonták a szemöldöküket, amikor kiderült, hogy Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett művének alapja egy egyszerű játék, a bújócska lesz, holott a koncepció egyáltalán nem rossz és egy remek horror-vígjáték lehetősége sejlett az alapanyagban. Ezt meg is kaptuk, de sajnos csak részben.
Grace (Samara Weaving) készül az esküvőjére, amit vagyonos vőlegénye családjának hatalmas kúriájában tartanak. A lagzi után a furcsán viselkedő família egy játékra invitálja a lányt, ami afféle beavatási ceremóniának felel meg. A feladat adott: Grace-nek bújócskáznia kell az életéért.
Az Aki bújt nem szórakozik holmi expozícióval, nagyon hamar lezavarják az esküvőt és jöhet a játék. Kezdetben a főhősnek fogalma nincs róla mibe keveredett, újdonsült férje ugyanis igyekezett megkímélni ettől a tehertől. A szörnyű felismerés azonban elkerülhetetlen, így szépen lassan átváltunk egy igencsak vérgőzös horrorba. Mint említettem, az alapötlet abszolút rendben van, a bújócska hozza magával a folyamatos lapulás követelményét, ami feszültséggel és az idegek borzolásával jár. Ehhez társul a sajátos fekete humor, amiből többet is el tudtam volna viselni. Szó se róla, a film próbálkozik tisztességgel, de helyenként az arányok felborítása jót tett volna az összképnek. Gondolok itt arra, hogy kevesebb drámával, több kretén poénnal még szórakoztatóbb lenne az Aki bújt. Azért mondom ezt, mert a dráma nemes egyszerűséggel nem működik. A kerettörténet adott, a szereplők hátteréről ellenben keveset tudunk meg, noha lehetett volna árnyalni, érdekesebbé, összetettebbé tenni a karaktereket. Nem is beszélve arról, hogy időközönként mennyire ellentmondásos döntések követik egymást. Bárminemű fordulat lelövése nélkül itt arra kell gondolni, hogy az adott szereplő teljes ellentmondásba kergeti magát és indokolatlan pálforduláson esik át.
A humorfaktor szintén ellaposodik egy idő után, a folyamatos káromkodás öncélúvá válik, pedig a trágár beszéd az oda illő szituációkban piszok vicces tud lenni. Ezek a hibák főleg az utolsó harmadra jellemzőek, hogy aztán a zárásra visszatérjen az igazi beteg trash attitűd, amin még csavarhattak volna néhányat, de így is kellően agyament és hatásos.
Ezek alapján úgy tűnhet, hogy az Aki bújt eléggé mellé ment, de nem akarom senki kedvét elvenni a megtekintéstől. A film ugyanis afféle "pure fun", azaz tiszta szórakozás. A másfél órás játékidő szinte végig pörög, egy perc üresjárat nincs benne és kellően ügyesen lavírozik a műfajok között, még ha az arányokkal nem is mindig bánik a legjobban. A megmosolyogtató marhaságok és a brutalitás remekül megférnek egymás mellett, s ez utóbbinak nagyobb szerep jut, amit cseppet sem bántam. A 18-as korhatár mindenképpen indokolt, nem csak a folyamatos káromkodás miatt. Olykor meglepően durva Gillették műve, több alkalommal is azon kaptam magam, hogy felszisszenek. Ki kell emelnem még a főszereplő Samara Weavinget, aki végre megkaphatja a neki járó rivaldafényt. Bizonyított már a The Babysitterben és volt egy aprócska szerepe a Három óriásplakátban (ő volt Mildred ex-férjének butácska barátnője) és jelen esetben is könnyedén elviszi a hátán a filmet.
Egyfelől kicsit csalódtam, mert ebben az alapanyagban több volt, mint amit végül kihoztak belőle. Frappánsabb forgatókönyvvel, eredetibb karakterekkel sokkal nagyobbat üthetett volna az összkép. Másfelől viszont kár lenne elvitatni, hogy az Aki bújt így is működőképes. Pörgős, szórakoztató, közel a totális trash-hez. Ilyen vérgőzös bújócskában garantáltan nem volt még részünk.