Szerintem mindenki emlékszik még Az emlékmásra. (ha nem, akkor érdemes a filmben látott kezeléshez folyamodni) A főszereplő Arnold Schwarzenegger, aki egy nagyon különös álom után mindenképpen a Marsra akar utazni. Felesége nem lelkesedik az ötlet iránt, ezért el kell mennie a Memória nevű céghez, akik majd szépen beültetik a fejébe a dolgokat, pont úgy, mintha ott járt volna. Persze a dolog balul sül el, Schwarzi megvadul a székben, innentől mindenki elkezd rá vadászni.
Mennyi értelme van egy 20 éves filmet rebootolni, ami még mai szemmel is tökéletesen nézhető? Nos, szerintem nem túl sok, dehát nem én vagyok Len Wiseman. Szerintem amúgy egy Schwarzenegger film Schwarzenegger nélkül már egyébként sem az igazi, bár a főszereplő kiléte még nem ismert, de valószínűleg Schwarzi inkább most kormányoz.
A film alapjául egyébként Phillip K. Dick: Emlékárusítás nagyban és kicsinyben című könyve szolgált, amit később neveztek át Emlékmásra. Elméletileg az új film alapjául ez a könyv fog szolgálni, hiszen Wiseman is nagy rajongója az író munkásságának.
Dátum, vagy bármilyen egyéb információ még nem áll rendelkezésünkre.