Hirdetés

Az eredeti Space Jam rendezője nincs jó véleménnyel a folytatásról

|

Ő már első körben sem látta értelmét a folytatásnak.

Hirdetés

Az 1996-os Space Jam című film folytatása nem aratott osztatlan sikert a filmkritikusok körében (habár a mi Péter Zsomborunk kellőképpen szerette, kritikáját ide kattintva olvashatjátok el), ebbe a körbe pedig úgy tűnik most belépett az eredeti film rendezője, Joe Pytka is. Ő a TMZ-nek nyilatkozott a folytatással kapcsolatos érzéseit illetően, valamint arról, hogy szerinte mi tette első körben különlegessé az ő filmjét. 

Hirdetés

Az első Space Jam egy aranyos, szórakoztató film volt, ami kellő mennyiségű örömteli pillanatokat okozott a rajzfilmeken szocializálódottaknak. Hogy jó film volt-e, azt nehéz megmondani, én személy szerint gyerekkorom óta nem néztem újra (és őszintén: félek is újranézni), de egyfajta bájjal egészen biztosan rendelkezik. Így érzi Joe Pytka is, aki - állítása szerint - ötödszöri nekifutásra tudta csak befejezni a Malcolm D. Lee által rendezett második rész megtekintését. Problémája a filmmel azonban nem a forgatókönyvvel van, hanem egy részről azzal, hogy Tapsi Hapsi ábrázolása (külcsínt illetően) olyan volt, mint egy plüss, amit reptereken lehet kapni, valamint azzal, hogy a főszereplő immáron nem Michael Jordan. 

LeBron James egy fantasztikus kosárlabdajátékos, benne van a legjobb 20-ban. Viszont ő nem Michael. Talán másnak kéne nevezniük a filmet. Ez nem Space Jam. Egy másik filmnek kellene lennie. A Space Jam egyenlő Michael Jordannel. Nem számít, hogy LeBron James mennyire jó játékos - és ő nagyon jó játékos -, ő egyszerűen nem Michael Jordan. Soha nem lesz még egy olyan, mint Michael Jordan. 

Állítása egyébként teljesen helytálló, hiszen LeBron James tényleg nem Michael Jordan, viszont ebből az irányból támadni a filmet nem feltétlen nevezhető átgondoltnak és jól alátámasztottnak. Ugyanebben a nyilatkozatban persze benne van az, hogy szerinte három olyan személy van, akik rendelkeznek egyfajta mágikus tulajdonsággal. Ez a három személy pedig Michael Jordan, Michael Jackson és Madonna. Mindhárom emberrel dolgozott együtt Pytka, így megvan a maga tapasztalata velük kapcsolatban. 

Véleményétől függetlenül azonban a folytatás az első hétvégén 31,7 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak, amely csak azt bizonyítja, hogy az emberek kíváncsiak voltak a filmre - Michael Jordan nemléte ide vagy oda. Joe Pytka rendező egyébként a Space Jam-en kívül többnyire videoklipeket, reklámokat rendezett (Pepsi-reklámok, Michael Jackson-klipek). Másik nagyjátékfilmjét még 1989-ben mutatták be Richard Dreyfuss főszereplésével, Tétre vagy befutóra címmel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.