Hirdetés

Rendezői változatot is kapunk az Azból

|

Ennek a hírnek bizonyára nagyon sokan fognak örülni.

Hirdetés

A Stephen King híres regényéből készült produkció az év egyik legnagyobb dobása, a kritikai és pénzügyi sikerek mellett pedig valószínűleg nem is agyaltak sokat rajta a Warner Bros. fejesei, hogy zöld utat adjanak a film rendezői változatának. Andy Muschietti direktor maga erősítette meg a Yahoo!-nak tett nyilatkozatában, hogy a teljesen saját elképzelésében készült verzió látható lesz a valamikor év végén megjelenő korongos kiadásokon. 

Hirdetés

Bár túl sok részletet egyelőre nem árult el, de egy jelenetre rámutatott, amit különösen nehéz volt a vágószoba padlóján hagynia: 

"Van egy nagyszerű jelenet, valamelyest Stanley Uris sztoriszálának végeredménye, ahol a bar mitzvah során igencsak váratlan beszédet mond... Lényegében Derry minden felnőttét hibáztatja a város történelméhez köthető halálos 'balesetekért' és a gyerekek eltűnéséért. Elég mély hatást kelt ez a jelenet. Talán benne lesz a rendezői változatban!"

Muschietti elmondása szerint a kiadásban valószínűleg további tizenöt perc lesz látható, kifejezetten a hardcore rajongóknak. Az új jelenetek között lesz egy "nagyon vicces" bővített felvétel is arról, amikor a Vesztesek a szikláról ugrálnak a vízbe - a köpőverseny után az Eddiet játszó Jack Grazer ugyanis csinált valami "teljesen irreleváns és lökött dolgot", amit szintén örömmel mutatna meg a rendező. 

A Blu-ray és DVD megjelenési dátuma jelenleg nem ismert, de várhatóan körülbelül az ünnepek előtt foghatjuk majd kezünkben a filmet. Habár mi a moziban vetített verziót is szerettük, sosem rossz látni valamiből még többet, hisz így talán még többet kaphatunk néhány kissé háttérbe szorult szereplőből, vagy akár magából Pennywise-ból. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.