Hirdetés

Benedict Cumberbatch is szerepelni fog az Assassin's Creed rendezőjének új filmjében

|

És még az alapkoncepció is izgalmas lesz.

Hirdetés

Justin Kurzel, az Assassin's Creed című, meglehetősen mostoha fogadtatásban részesült játékadaptáció rendezője új projekten dolgozik, ami a Morning címre hallgat és túl azon, hogy már a szereposztása is eléri, hogy felfigyeljünk rá, maga a sztori is izgalmasnak, elgondolkodtatónak hat. A bemutatóra természetesen még várnunk kell, vélhetően 2023-ig. 

Hirdetés

A Morning egy olyan világot vázol fel, amelyben a tudósok kifejlesztettek egy olyan pirulát, amely lehetővé teszi azt, hogy kibírjuk az életünket alvás nélkül. Ennek tetejébe sikerült elérni azt is, hogy 24 órában világos legyen, így kvázi esélyt sem adnak arra, hogy "felesleges" időt fecséreljenek az emberek holmi pihenésre, alvásra. A társadalom egy része azonban ezt nem nézi jó szemmel és szeretnék visszakapni a jogot arra, hogy álmodjanak. 

A filmre már leszerződött Benedict Cumberbatch (A kutya karmai között), Noah Jupe (Hang nélkül) valamint Laura Dern (Kisasszonyok, Házassági történet) is, így azt már leszűrhetjük, hogy jó színészeknek nem lesz híján a film. 

A Morning egy játékos, reflektív, dacos történet arról a realitásról, amely nincs már olyan távol a jelenlegitől, ahol az elfoglaltság, a termelékenység elpusztította a képességünket arra, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, valamint a szeretethez. 

- nyilatkozta Adam Ackland, a film producere. 

Kurzel Sam Steiner forgatókönyvéből készíti a filmet. Steiner eddig nagyjátékfilmet nem írt, csupán a Comeback Kid című rövidfilmet, úgyhogy ez lesz neki a nagy áttörése. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.