Hirdetés

Még idén decemberben érkezhet a Black Mirror 5. évada

|

Ráadásul egy egészen egyedi újítással.

Hirdetés

Még márciusban adott zöld utat a Netflix a nagy népszerűségnek örvendő Black Mirror következő, szám szerint 5. szezonjának, melyet azonban a mai napig nagy titok övez. Sokan úgy tippelték, hogy csak valamikor 2019-ben érkezhetnek az új epizódok, ám egyes értesülések szerint már közelebb van a premier, mint azt gondolnánk.

Hirdetés

Bár a hírt azóta sem erősítette meg senki, azonban úgy tűnik, hogy a streamingszolgáltató még idén decemberben tervezi bemutatni az új évadot, és ha az eddigi utolsó évad premierét vesszük alapul, akkor a bűvös dátum talán idén is december 29-re esik. Ráadásul ez még nem minden, a Netflix ugyanis egy hatalmas dobással készül.

Az ismét hat résszel érkező etap egyik fejezete ugyanis interaktív lesz, azaz mi dönthetjük majd el, hogy az egyes karakterek miképp cselekedjenek egy adott helyzetben. Ugyan élőszereplős sorozatok terén a Netflix még nem kísérletezett hasonló megoldásokkal, de például a Puss In Book című animációs széria elején a nézőtől függ, hogy a főszereplő egy istennel vagy egy fával kerül összetűzésbe. Akárhogy is dönt viszont, később bármikor visszatekerhet az elágazásig és választhatja a másik opciót. 

A megoldás persze nem teljes újdonság, hiszen az HBO és Steven Soderbergh a Mosaic-ban már próbálkozott valami hasonlóval, amiben a részeket újra megnézhettük, más és más karakter szemszögéből, de ott ez nem befolyásolta a cselekményt. Ám a Netflix disztópia-sorozata állítólag "új szintre emeli majd" az interaktivitást. Mi kiváncsian várjuk, miként fog ez elsülni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.