Hirdetés

BRÉKING: Megvalósul a Sonic, a sündisznó folytatása!

|

Egész biztosan visszatér még egy körre a játékadaptáció.

Hirdetés

Nem mondhatnánk, hogy jelentős konkurenciával nézett volna szembe, mindazonáltal a Sonic, a sündisznó ott van az év eddigi legnagyobb slágerei között: világszinten a 300 milliós összbevételt is meghaladta, méghozzá Kína nélkül, ahol a koronavírus miatt el kellett napolni a bemutatót. Minden szempontból magáért beszélt a fogadtatás, a stúdiónak tehát végérvényben megérte újradizájnolni a film főhősét, olyannyira, hogy már el is kezdtek dolgozni a folytatáson.

Hirdetés

A Paramount és a Sega bejelentette, hogy hivatalosan is zöld lámpát kapott a videojáték-adaptáció második felvonása, mindenki megnyugvására természetesen az első rész alkotógárdájával. Ez azt jelenti, hogy Jeff Fowler, aki számára a Sonic, a sündisznó volt az első nagyjátékfilm, visszatér a rendezői székbe, valamint ugyanúgy a Pat Casey és Josh Miller páros felel majd a szövegezésért. Mivel a film még a fejlesztés korai szakaszában jár, arról egyelőre semmit nem tudni, hogy a főhőst megszólaltató Ben Schwartz, Jim Carrey vagy éppen James Marsden aláírnak-e a következő menetre is, de minden bizonnyal egyiküket sem kell félteni.

A szereplőgárda és a bemutatódátum mellett értelemszerűen a történetről sem árultak el részleteket, azonban már korai interjúkban kiütközött, hogy amennyiben elkészül a folytatás, abban sokkal mélyebben fognak foglalkozni Sonic világával, illetve annak további szereplőivel a videojátékokból, amint azt a stáblista utáni jelenet is előrevetítette. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.