Bejelentették a Budapest Comic Con első vendégeit

|

Sokan sokfélére tippeltek a Budapest Comic-Con vendégeivel kapcsolatban, így a szervezők nemrég hivatalosan is bemutatták azt a két sztárvendéget, akik már egészen biztosan ott lesznek.

Ahogy múlnak a napok, úgy közeledünk egyre jobban az augusztus 15-16-án a Vasúttörténeti Parkban megrendezésre kerülő első Budapest Comic Conhoz, amelyre nemrégiben a jegyelővétel is elindult, így az érdeklődők már beszerezhetik a belépőiket a rendezvényre. Persze a rajongók a bejelentés napjától kezdve azon tanakodnak, hogy mégis ki, pontosabban kik azok a színészek, színésznők, cosplayerek, illetve képregényművészek, akiknek hála majd kígyózó sorokban várhatja nyáron a geek világ apraja nagyja, hogy végre ők kerülhessenek sorra egy közös fényképre, vagy a méltán népszerű dedikálásra.

Hirdetés

Természetesen a Comic-Con szervezői is tisztában voltak a rajongók kíváncsiságával, így sokak legnagyobb örömére máris leleplezték az esemény első két sztárvendégének kilétét, akikhez a továbbiakban még jó páran fognak csatlakozni.  Az első két vendég nem más, mint a Mortal Kombat filmből és a Hegylakó sorozatból is ismert Christopher Lambert, valamint a Vaják (The Witcher) sorozatban és a Harry Potter filmekben felbukkanó Anna Shaffer. 

Örültök nekik? Ti kiket szeretnétek még a vendégek között látni?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.