Nem túl régies, mindösszesen két éves drámáról porolom le azt a vékony réteg port, ami nemzetközi bemutatkozása után ragadt rá. Ismerjük el akár szótlanul, akár hümmögve, de a sokoldalú szórakoztatóipart igénybe vevő átlagpolgár ha csak apró tragédiát is szimatol a vetített műben, kétszer is megrágja magában, hogy beüljön-e rá. Ilyenek vagyunk, nincs mit rajta szépíteni, hiszen miért nézzük a sivár életet a moziba beülve is, miért ne kapcsolódjunk ki másfél órára inkább egy vicces de idétlen vígjáték segítségével?
Profán kérdésre hasonló válasz érkezik: hogy egy eleddig ismeretlen értékkel bővüljünk, hogy a sok köpönyegként felhúzandó látszatfilm után valami igazit is magunkévá tegyünk, olyan ragasztóként funkcionáló történettel, színészi játékkal, kompozícióval, amit másnap sem fogunk tudni kimosni elménk vásznából. A Hét élet szó szerint ezt nyújtja mindenki számára: garantáltan nem fogsz nevetni, nem fogod a hasad felnyerítve, és a havert se hívod át, hogy "eztfigyeldmár, készvagyokrajta", egészen egyszerűen úszol a képsorokkal, és azon töprengsz fél agytekéddel: én mi a fenét tennék ebben a helyzetben?
Will Smith arcvonásait nem éppen drámákon edzették az évek, és őszintén bevallva nem is ezért szeretjük (so-so), de aki nem ismeri el, hogy a már említett "A boldogság nyomában" játékidejében felejthetetlent alakított, az sosem látott valódi stílusbeli darabot. A felállás hasonló a már emlegetett 2006-os projekthez: ugyanaz a rendező, ugyanaz a főszereplő, csupán a probléma más, de nem hajszálnyit, szinte gyökerestől eltérően.
Ben Thomas (Will Smith) lelkét szörnyűbb súly nyomja, mint bárki másét, ezért úgy dönt, hogy jobbá teszi hét idegen ember életét. A célja felé vezető úton szépen halad előre, de váratlan dolog történik: a hét ismeretlen közül beleszeret egyikőjükbe, és ez mindent megváltoztat. Vagy talán mégsem befolyásol semmit?
A Hét élet olyan témákat, kérdéseket, felvetéseket feszeget, ami túlmutat semmisnek tűnő gondjainkon, amely megmozdít valamit bennünk, olyan érzéseket, amik létezéséről nem is tudtunk, vagy letagadtuk őket. A játékidő végére nem csupán az egyik félnek sem egézséges igazság lát napvilágot, de ráeszmélünk, hogy nyolc idegen embert is összeköthetnek olyan láthatatlan sors-szálak, amiktől a múlt nem, de a jövő szebb lehet, s talán gondtalanabb. Hiszen a Hét élet csak ennyit tesz, felszítja a parazsat, majd magyarázza annak okát. A következmények pedig minket terhelnek...