Nos, ennek ellenére mégsem kell egy, a magyar filmipart megváltó és megdönthetetlen magasságokba emelő filmre gondolni, de nem tudok mellette elmenni szó nélkül. Mert van benne valami, ami eddig nem volt, és számomra új élményt nyújtott, legalábbis itthoni viszonylatban. Ezt a valamit pedig mindenki találja meg maga! Inkább azt osztom meg Veletek, miket hagy ki a film, amik hiánya abszolút csak előnyére válik.
Ami számomra sokszor visszaköszön a hazai filmekből, az az erőltetettség. Főleg humor terén. Ezzel itt szerencsére nem fogunk találkozni (már mint nem a humorral :)). Ezenkívül nem köszön a képünkbe tonnányi effekt és látványelem sem (bár itt meg kell említenem, hogy a fő helyszínül szolgáló lakás önmagában egy látványelem, amit érdemes alaposan szemügyre venni az erre nyitottaknak), és a színészi játékot is igyekeznek a szereplők egészséges keretek között tartani (egyedül talán Rába Rolandnak vannak túlzott pillanatai, de ezek sem olyan erősek, hogy elvegyenek a film értékéből). Nincsen továbbá a földtől elrugaszkodott, túl abszurdra vett történeti elem sem – bár csavarint egy szépet -, minek köszönhetően közelebb kerülünk a karakterekhez és kölcsönöz egy finom kis életszagot az egésznek.
…és azt hiszem, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami rám igazán hatást gyakorolt. Ez pedig nem más, mint az, hogy cseppet sem éreztem úgy, mintha filmet néznék. Sokkal inkább voltam magam is a cselekmények résztvevője – még ha passzívan is. A sztori pedig bájos - még ha komor is picit. Valahogy mégis pozitív lecsengése van az összképnek. Ennek titka pedig nem más, mint a megközelítés. Egy lecke, amit Zoli, a főszereplő ad nekünk: Mindig van egy (vagy több :)) napos oldala az életnek…
…Bárki életének, még az övének is. Aki egy visszahúzódó, megfontolt, nem éppen macho-alkat figura, mégis randira hív(?) egy tőle szinte homlokegyenest különböző, bohókás, fiatalosan szabadszájú lányt. De ahogy az várható, elég esetlen kis légyott kerekedik ki a dologból. A srácnak valami csoda folytán mégis sikerül felkunyiznia magát egy csésze forró KV-ra Esztihez. Itt már a szívünkbe is zártuk a hétköznapi karaktereket és bőszen drukkolunk Zolinak, hogy el ne baltázza. Ami kecsegtetően jó úton is zötykölődik: Vibrál a levegő, bizsereg a képernyő. Ám ekkor betorpan a bratyó, Gábor… Innentől pedig zippzárt húzok a bagólesőmre, és elteszem poéngyilkos ösztöneimet holnapra. Inkább nézd meg a filmet, ha nyitott vagy egy-egy emberi történetre! Nevetni nem fogsz rajta, viszont könnyek sem dukálnak a filmhez. De ha régen jutott eszedbe fifikás kisbarátunk, Dr. Sors és furmányos beavatkozásai az életbe, akkor csüccs!
Ha pedig azt mondod, ez nem elég, van itt még kellemes kis jazz muzsika, ami pont annyira passzol a képekhez, hogy cseppet elvigyen, de ne zökkentsen ki. A képek pedig pont annyira passzolnak a látásunkhoz, hogy hangyányit sem zökkentenek ki. Mi több, inkább elvisznek. No de nem köntörfalazok tovább, kitett magáért itt mindenki, és ez bizony értékelendő. Minimum egy ajánlóval… vagy azzal, hogy megtiszteljük az alkotókat a figyelmünkkel. Ők is megtiszteltek minket, egy kis figyelemért cserébe. Szerintem megérdemlik.
Köntörfalak (színes, magyar filmdráma - 2009)
Szereplők:
Elek Ferenc (Zoli)
Tompos Kátya (Eszti)
Rába Roland (Gábor)
Rendező: Dyga Zsombor
Forgatókönyvíró: Dyga Zsombor
Operatőr: Marosi Gábor
Játékidő: 80 perc