Hirdetés

Az orosz kommunisták be akarják tiltani a Csernobil-sorozatot

|

A betiltás mellett a készítőket hamis vád gyanújával akarják felelősségre vonni elégtétel gyanánt.

Hirdetés

"A kommunizmus olyan, mint egy autoimmun betegség: nem önmagában véve halálos, de olyannyira legyengíti a szervezetet, hogy az könnyen áldozatul esik bármi más nyavalyának; az egyén szintjén elsorvasztja az emberi lelket, közösségi szinten pedig elértékteleníti a sikeres, szabad társadalom értékeit." - írta Garri Kaszparov, sakkozó. Az HBO legújabb, sikert sikerre halmozó miniszériája, a Csernobil okkal kap ekkora figyelmet, hiszen egy olyan történelmi katasztrófát mutat be mindenféle és fajta kompromisszum vagy torzítás nélkül, hogy arra nagyon kevés példa volt eddig. Viszont a készítők azzal is tisztában voltak, hogy ezzel sokaknak szálka lesz a szemében, jelen esetben a mai orosz kommunistáknak.

Hirdetés

Eddig is kapott már hideget-meleget a kommunistáktól ez a sorozat (az közel röhejes, hogy egy saját szériát akarnak készíteni, amelybena CIA-ra fognák az egészet), viszont jelenleg ott tartunk, hogy az Orosz Marxista-Leninista politikai párt be akarja tiltani teljesen Oroszországban az HBO sorozatát, emellett pedig hamis vád gyanújával felelősségre szeretnék vonni az írót, a rendezőket és persze a színészeket (Jared Harris, Stellan Skarsgård, Emily Watson) is. A párt szóvivője, Sergey Malinkovich így nyilatkozott ezzel a kapcsolatban:

"A Csernobil-sorozatban egy valós tragédia vált egy ideológiai manipuláció tárgyává. Az 1986 áprilisában történt katasztrófáról szóló TV-sorozat egy olyan ideológiai eszköz lett, amivel rágalmazni és démonizálni szeretnék a szovjet kormányról és a szovjet emberekről festett képet. Annak ellenére, hogy a kulcsmomentumok legtöbbje ténylegesen így történt, a motiváció, az emberek hősiessége, a reaktorban lévő munkaügyi kapcsolatok és nem utolsó sorban az erkölcsi lét a szovjet társadalomban, mind-mind szemenszedett hazugság."

Mi politikai témában egyáltalán nem szeretnénk oldalt választani, mert egy filmekkel és sorozatokkal kapcsolatos magazinnak egyáltalán nem ez a célja (abból úgyis van elég Magyarországon). Viszont az igazság egy olyan követendő és sokszor elérhetetlen dolog, ami mindezeken túlmutat, és amit hozzá nem értő emberek könnyen rá tudnak húzni politikai, társadalmi, hovatartozási beállítottságokra, ezekhez kapcsolódó oldalválasztásokra. És ez rettentő nagy baj.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.