Hirdetés

Csernobil - Kritika

|

A hazugságok ára az emberi történelem egyik legnagyobb katasztrófája és a filmtörténelem egyik legjobb sorozata.

Hirdetés

Nagy szavak ezek, tudom magam is. De a legkevésbé sem érzem túlzónak. Amikor a sorozatok aranykorában már mindennapos az, hogy brutalitásban, szexualitásban, a történet csavartságában, a szereplők egymás közti hatalmi játszmáiban (közérthetően: szarkavarásában) ezek a szériák akár egymásra, akár önmagukra licitáljanak (innen is köszönjük a Trónok harca első évadainak), ezzel is növelve a nézők ingerküszöbét, jött az HBO és a Sky Channel mindössze 5 részes dokumentarista minisorozata és felrázta a világot. Pont ahogy annak idején Csernobil tette.

Hirdetés

Az a név, ami a mai napig fogalom, de Craig Mazin (ööö... Horrorra akadva 3-4, Másnaposok 2-3, Személyiségtolvaj) ismertette meg igazán az okokat, a szereplőket a világgal. Hogy mi és miért is történt pontosan és kiknek köszönhetően nem lett mindebből még nagyobb katasztrófa. Szégyenszemre bevallom, hogy a Csernobilban történtekről én is csak nagyvonalakban tudtam, pedig alig több, mint egy évvel 1986 április 26. után születtem, ergo a szüleimben akkor még igencsak ott volt a para, hogy egészséges leszek-e, miközben a térségben (érthető okokból) veszélyesen megnőtt az abortuszok száma. Mazin és mind az 5 részt jegyző direktor, Johan Renck pedig dokumentarista módon, lépésről lépésre rekonstruálta az eseményeket, de olyan szinten, hogy azóta az internet a különböző a szereplőket és a helyszíneket összehasonlító videóktól és fényképektől hangos.

No meg a sorozat minőségétől, ami máris olyan klasszikusokat igyekszik lenyomni a különböző ranglistákon, mint a Breaking Bad vagy a Maffiózók. És mindezt úgy teszi, hogy a lényegre szorítkozik és csak ott változtat, ott dramatizál, ahol feltétlenül szükséges, mint például a sorozat kedvéért megalkotott Iljana Homjuk, akit több tudósból gyúrtak össze, ezzel is jelképezve a tudományos társadalom helyzetét és kiállását egy rezsimben. Merthogy a Csernobil éppen annyira szól a katasztrófa elhárításáról, annak szörnyű testi és lelki horrort okozó következményeiről, mint egy önnön nagyságát hirdető rendszer hazugságairól és inkompetenciájáról.

Márpedig egyik következik a másikból, Mazin és Renck pedig éppúgy mesél mindkettőről és sokszor nehéz eldönteni, hogy melyik a gusztustalanabb, vagy a horrorisztikusabb. A Csernobil zsenialitása ugyanis egyrészt abban rejlik, hogy nyugati koprodukció lévén nem kíván a messziről jött ember mentalitásával a közép-európaiak, a szocializmus felett értékítéletet mondani, hanem csupán reprezentál, de azt is tűpontosan. A szocialista háztömbök, a cigifüsttől átitatott szobák, a kopottas folyosók. Pont ettől is csontig hatoló az első perctől az utolsóig ez az 5 órás "kaland". Hogy azzal, hogy csak egyszerűen bemutat, erősebb tud lenni, mint amit ilyen esetben a forgatókönyvírók fantáziája elbír.

"Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró." - tartják és való igaz, hogy nehéz lenne olyan sokkolóan hatásos jeleneteket kitalálni, mint amikor a hídon állva Pripjaty lakossága, egyesek karon ülő kis lurkókkal nézik az atomerőműből alá hulló hamut és nem tudják mi vár rájuk, de mi már igen. Ennek egyik legmegrázóbb bizonyítéka, ahogy nem sokkal később Komjuk meglátogatja az egyik sugárfertőzött technikust, akinek a látványától még Freddy Kruegernek is rémálmai támadnának. Ezek a húzások viszont a legkevésbé sem öncélúak, vagy hatásvadászok, mivel a több évig megszállottan kutatómunkát végző Mazinnek - aki minden könyvet, dokumentumot elolvasott a témában, amit csak feltudott túrni, mielőtt 2016-ban nekiállt volna a forgatókönyv első vázlatának, többek között a számára legnagyobb segítséget nyújtó Csernobili imát - a szándéka a megismertetés volt. Ezt pedig tudományos magyarázatokkal is képes volt úgy tarkítani, hogy az még az atomfizikához teljesen inkompetens emberek is megértsék.

Ehhez pedig szintén az élet által nyújtott hősök is a segítségére voltak, mint Valerij Legaszov és Scserbina. Előbbi a Kurcsatov Atomenergia Kutatóintézet igazgatóhelyetteseként az igazi kispolgári tudós, aki maga sincs sokszor tisztában a saját hangjával, míg utóbbi a Minisztertanács elnökhelyetteseként pont egy nagy hangú, erélyes katonai vezető. A két férfi viszont olyan helyzetben találja magát, amilyenben még soha senki azelőtt, ennél fogva mindkettő arra kényszerül, hogy alkalmazkodjon a másikhoz. Scserbina fokozatosan rájön, hogy ezúttal nem oldhat meg mindent erőből, míg Legaszovnak rá kell eszmélnie arra, hogy mikor érdemes kinyitnia a száját, ami az utolsó részben csúcsosodik ki igazán és noha Stellan Skarsgård most is remek (ő mikor nem az?!), Jared Harris már most készítheti az Emmy-díjátadóra a köszönő beszédét. Alakítása (különösen első jelenete fényében) mindvégig visszafogott, mégis - hogy stílusos legyek - egy atomreaktor ereje tombol benne, ahogy Legaszov az apátiával, a szervilizmussal és a természeti horrorral néz szembe.

Merthogy a két férfi - és még megannyian, a bányászoktól kezdve a likvidátorokig (élükön a Dunkirkből és az Egy szent szarvas meggyilkolásából ismert Barry Keoghannal) - nem csak ezzel a borzasztó katasztrófával néznek szembe, hanem egy hazug rendszer fogaskerekeivel is. Ezen hazugságok áráért a számlát pedig Csernobil nyújtotta be, amelyekért emberek fizettek, ki az életével, ki pedig a lelkével. Ennél méltóbb szarkofágot - hogy ilyen többé ne történjen - pedig nem is állíthattak volna az áldozathozataluknak.

Csernobil

Kinek Ajánljuk
  • Akik tudni szeretnék, hogy mi is történt Csernobilban!
  • És akik ennek tudományos mikéntjét is érteni szeretnék!
  • A dokumentarista sorozatok rajongóinak!
  • A kiváló színészi alakításokért rajongóknak!
  • Rendszerkritikusoknak!
Kinek Nem
  • Ha nem bírjuk a horrort...
  • ...vagy a hazugságokat!
  • Akik nem szeretik, ha egy sorozat az életről is lehozza őket!
  • Ha már a legegyszerűbb tudományos magyarázatokat sem értjük!
  • Állatbarátoknak!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.