Az elmúlt évek egyik legszomorúbb és legcsúfosabb - szakmai és anyagi - elhasalása a Neil Marshall által rendezett, David Harbour főszereplésével készült, 2019-es Hellboy volt. A film persze eleve hátrányból indult, hiszen kevesen voltak, akik elfogadták, hogy Ron Perlman-t váltotta a színész a címszerepben (és hogy Del Toro sem jutott oda a rendezői székhez), erre pedig rátett még egy lapáttal az a tény, hogy a film saját jogán se lett túl jó.
Az ilyen bukásokat értelemszerűen senki nem viseli jól, hiszen eleve senki nem akar rossz filmet csinálni. Harbour pedig pláne nem, hiszen - ahogyan a legújabb, GQ számára készített interjúban kifejti - nem csak Mike Mignolát kedveli, de magát a karaktert is szívén viselte, így aztán kifejezetten rosszul érintette, amikor a premiert követően tudatosult benne, hogy a közönség kifejezetten ellenzi a képregényadaptáció újabb iterációját. És nem veszi jó néven, hogy kedvencüket, Ron Perlman-t lecserélték. Mit tehet ilyenkor az ember? Jó esetben van a telefonszámai között egy sorstársnak a száma, aki már átesett mindezen és tud mondani egy-két vigasztaló szót. Harbour számára ilyen volt Ryan Reynolds, akit a bukást követően fel is hívott:
Felhívtam őt és rögtön azzal jöttem, hogy "Hé ember, tudnom kell valamit. Tudod, a Zöld Lámpás hatalmas bukás volt számodra. Mégis milyen érzés ez, mert azt hiszem, engem éppen most üt meg. Megleszek? Túl fogom élni?
Hogy Reynolds válasza mi volt, miként vigasztalta meg, azt nem tudjuk, de állítólag nagyon kedves volt és jó szívvel segített a színésznek. Még így is kemény volt az az időszak, de így könnyebb volt elviselnie.
A Hellboy egyébként a maga 50 milliós büdzséjével sajnálatos módon csak 44 milliót tudott összeszedni világszerte (amely szám meglehetősen kevésnek bizonyult). Ám ahogyan Reynolds-nak sikerült felépülnie a Zöld Lámpás okozta fiaskóból (200 milliós költségvetésből készült és 219 milliót hozott a konyhára), úgy Harbour sem panaszkodhat, hiszen közönségkedvenc karakter lett belőle a Stranger Things sorozatban, valamint a Marvel egyik filmjében, a Fekete Özvegyben is felbukkant egy fontosabb szerepben.