Hirdetés

Bruce Willis tisztázta, hogy karácsonyi film-e a Die Hard

|

A színész egy nyilatkozatban tért ki a régóta fennálló kérdésre és árulta el véleményét.

Hirdetés

Bruce Willis halhatatlan karaktere, John McClane ugyanúgy összeforrt a kiégett zsaru fogalmával, mint tette azt a Die Hard a karácsony ünnepével annak köszönhetően, hogy az akciódús mozi története karácsony estéjén játszódik. Éppen ezért sok rajongó az "ideális karácsonyi moziként" hivatkozik az alkotásról, ezzel azonban nem mindenki ért egyet, hiszen témája és megvalósítása miatt sok értelemben szembemegy az ünnep szellemével.

Hirdetés

Most azonban úgy tűnik, hogy végre pont került az ügy végére, ugyanis a Comedy Centralra készülő roastja alatt (mely július 29-én debütál majd a tengerentúlon) maga Willis nyilatkozott erről a témáról, méghozzá a rá jellemző rövid és lényegretörő módon:

A Drágán add az életed! nem karácsonyi mozi, hanem egy igazi Bruce Willis-film, ami hasonlít erre az eseményre is: másfél órán keresztül gyepálnak a rosszfiúk, akik azt hiszik, hogy elintéztek. De aztán a végén összeszedem magam és szétrúgom a seggüket!

Mi ettől függetlenül továbbra is előszeretettel fogjuk elővenni az ünnepek alatt a filmet. Bocs, Bruce, ez van. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.