Hirdetés

Rendkívül pozitívak a Doctor Strange első értékelései

|

Megérkeztek az első vélemények a Marvel Studios következő produkcióját illetően, amelyek szerint most sem fogunk csalódni.

Hirdetés

Már csak mindösszesen két hét választ el bennünket a Marvel következő szuperhősfilmjének hazai bemutatójától, ami egyet jelent azzal, hogy itt van a sajtóvetítések és vörös szőnyeges premierek ideje. Miközben konkrét kritikákra várunk, a szerencsés nézők már megosztották az internet népével első reakcióikat a Benedict Cumberbatch főszereplésével érkező produkcióról, melyek alapján nincs sok okunk aggodalomra. 

Hirdetés

Összességében korszak meghatározónak tartják a Doctor Strange látványvilágát az akciójelenetekről nem is beszélve, a színészi alakítások zseniálisak, Cumberbatch agyondicsérése mellett Tilda Swinton játékát is külön kiemelik. Mads Mikkelsen gonoszáról vagy semmit, vagy pozitív(!) dolgokat mondanak, ami nagyon jó előjel az eddigi önálló filmes nemezisekre való tekintettel. 

Senki sem állítja, hogy ez lenne a valaha volt legjobb Marvel mozi, mert közel sem az, de mindenképpen nagyot újít a műfajon belül. Hátrányokként inkább egy-két félrement poént vagy a sztori kiszámíthatóságát emelték ki a nézők, bár utóbbi sem túl meglepő, hisz egy eredettörténetről van szó. Nem találkoztunk olyan véleménnyel, ahol ne ajánlanák a film 3D-ben való megtekintését; ez csak erősíti a Marvel Studios elnökének korábban tett nyilatkozatát, aki szintén egy nagyszerű 3D-s élményt ígért meg a Doctor Strange jóvoltából. 

A főszerepekben Benedict Cumberbatch (Stephen Strange), Chiwetel Ejiofor (Baron Mordo), Rachel McAdams (Christine Palmer), Mads Mikkelsen (Kaecilius), Benedict Wong (Wong), valamint Tilda Swinton (Ősi Egy). A mozifilm 2016. november 3-án debütál a hazai mozikban Scott Derrickson rendezésében.

Írta: Marvel Magyarország

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.