Hirdetés

Doctor Strange hírösszefoglaló - rakatnyi infó a forgatásról!

|

Még a forgatás idején lehetősége volt néhány újságírónak meglátogatni a Doctor Strange munkálatait, amelyről most kaptunk egy tonnányi anyagot.

Hirdetés

A ComicBook.com külföldi hírportál újságíróinak lehetősége nyílt egy exkluzív látogatást tenni az egyre csak közelgő Doctor Strange mozifilm forgatásán még annak idején, az összegyűjtött információkat viszont valamiért csak a napokban publikálhatták saját felületükön. Annyi különböző hír gyűlt össze a szereplőket, a sztori apróbb részleteit és még hasonlókat illetően, hogy napestig itt lennénk, ha azt mind részleteznénk, így helyette egy általunk összeállított kivonatot olvashattok el a legfrissebbekről.

Hirdetés

Tekintettel arra, hogy lassan egy hónap sem választ már el bennünket a bemutatótól, kitennénk a SPOILER jelzést, de a film varázsát esetlegesen befolyásoló információkat természetesen nem igazán árultak el.

- Barry Gibbs nagyban felel a film kellékeiért, aki amellett, hogy elárult néhány részletet Agamotto szemének megalkotásáról, kvázi megerősítette, amire számítani lehetett: Elmondása szerint ugyanis a misztikus amulett egy tárgyat rejt, ami elég gyanúsan egy újabb végtelen kő lesz. 

- A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige azt mondta, hogy némelyik párhuzamos valóságnak van olyan sötét dimenziója, ahol Dormammu lakik és uralkodik. Vannak olyan dimenziók, amelyeket alig érzékelünk és olyanok, amelyeket csak néhány ember elméje képes felfogni. A Marvel olyan multiverzummal játszik, aminek idegen dimenziói vannak, ám van olyan párhuzamos valóság is, ahol például Doctor Strange Vasember páncélt visel, csak jelenleg még nem tartunk ott.

- Már láttuk Asgardot, egy félistenek lakta bolygót, de azt az ízig vérig mágiát még nem, amit idén novemberben megtapasztalunk. A Hangyában látott kvantumvilág - ahol maga Scott is járt szubatomira zsugorodását követően - egy azon alternatív dimenziók között, amelyeket a Doctor Strange be fog mutatni.

- "Néhány követőjével együtt, akik Zelótáknak hívják magukat, Kaecilius elhagyja Kamar-Taj-t," mondta Feige a Mads Mikkelsen által alakított gonosztevőről. "Úgy hiszik, hogy az Ősi Egy nem szavahihető módon tanítja a mágiát, és hogy titkokat rejteget." Habár a főellenség Mikkelsen karaktere, Feige szavai úgy hatnak, mintha egy nagyobb veszély is jelen lenne a színfalak mögött, aki Kaecilius-t túlvilági hatalommal ruházza fel. Ez a karakter elvileg egyenesen a képregényekből lett átemelve, szóval nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy kiről lehet szó.  

- Amikor bejelentették, hogy Rachel McAdams is csatlakozott a film stábjához, sokan úgy hitték, hogy ő Clea-t, a sötét dimenzió hercegnőjét és Strange nagy szerelmét fogja alakítani, ám mint kiderült, McAdams egy Christine Palmer nevű nővért kelt életre. Feige szerint azt akarták, hogy legyen egy földhözragadt karakterük, aki által a doki létesíteni tud bizonyos kapcsolatot a normális világgal és egykori életével. Ez a két szereplő már a film elején is ismeri egymást, így egy elég humoros reakciót láthatunk majd Palmertől, amikor úgy látja viszont egykori kollégáját, mint a legfőbb varázsló.

- A Doctor Strange egy olyan eredettörténet lesz, mint a Vasember, az Amerika Kapitány, a Thor vagy például legutóbb a Hangya. Ha valaki nem látta a Marvel Filmes Univerzum előző tizenhárom filmjét, annak sem lesz zavaró beülni erre, elvégre itt számtalan új komplex karakter kerül bevezetésre, nem beszélve bonyolult világokról, dimenziókról. 

- A filmben látható varázslókat semmilyen létező szekta vagy bármilyen tényleges vallás nem ihlette. Mindnyájukat a Marvel irodáiban alkották meg, fiktív mitológiát teremtve egy fiktív világban. Igyekeztek minden szempontból hitelesek lenni a forgatás során, hiszen például olyan helyeken dolgoztak, mint Nepál és Katmandu. Talán a legnagyobb kihívást olyan mellékszereplők okozták, mint az Ősi Egy vagy például Wong, hisz utóbbi például képregényekben Strange kínai inasa, előbbi pedig egy férfi, akit itt Tilda Swinton kelt életre.

-  A Drumm név is el fog hangzani a filmben. Daniel Drumm már megjelent a mozihoz készült előzményképregényben, mint egy varázsló - ám nála jóval ismertebb karakter a testvére, Jericho Drumm, más néven Doctor Voodoo, aki szintén volt már legfőbb varázsló a képregényekben, hasonlóan Strange-hez. 

- Érdekes kapcsolata lesz a filmben Tilda Swinton karakterének és Stephen Strange-nek, ami alapvetően a képregényeket fogja tükrözni. Előbbi a legfőbb varázsló, akit azzal a reménnyel keres meg Strange, hogy szimplán csak meggyógyítja a kezeit hatalmával, ám ehelyett végül egy mester és tanítvány kötelék alakul ki kettejük között. 

- A Mordo karakterét életre keltő Chiwetel Ejiofor szerint ő lesz Strange első igazi szövetségese a vele történteket követően, aki otthont ad neki és bevezeti abba a közösségbe, ami aztán örökre megváltoztatja az életét. Kettejük kapcsolata egy kicsit bonyolult: habár bizonyos szempontból nagyon hasonlóak, a kialakult bajtársiasság és a kölcsönös tisztelet mellett mégis könnyen ki tud bontakozni egy-egy feszült helyzet. Valószínűleg sokan tudjátok, hogy Mordo a képregényekben Strange egyik legnagyobb ellensége, így nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hol köt ki Ejiofor karaktere a film végére. 

- Tilda Swinton hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy megkaphatta az Ősi Egy szerepét. Habár az ő változata jelentősen eltér a képregényekben látottaktól, ezt jól tudja, és szerinte az alapanyagban is mindig máshogy értelmezik az adott karaktereket a különböző művészek, amit mindig nagyon szeretett. Most a Marvel Studios is ezt csinálja a karakterével, miközben teljes mértékben hűek maradnak a képregényhez.

- Nagyon stílusos módon Benedict Wong fogja Wong karakterét alakítani a filmben, aki viszont már tényleg nagyobb változásokon ment át a képregényekhez képest. Míg ott egyszerűen csak Strange szolgájaként, teafelszolgáló inasaként volt jelen, itt ő is a varázslók egyike, aki szintén részt vesz a doki képzésében, miközben szövetségesekké válnak. Azért valóban sokkal jobban hangzik egy teljesen új misztikus birodalom közös felfedezése, mint kihozni egy bögre teát, nemde?

- A címszereplőt alakító Benedict Cumberbatch elmondta, hogy nagyon félt a rajongók reakciójától, amikor megkapta Strange szerepét. Hízelgőnek találta azt a rengeteg pozitív visszajelzést, de maga a lehetőség is óriási bók számára, elvégre csak azért tolta el a Marvel a forgatást még annak idején, hogy Benedict végezzen az aktuális projektje munkálataival, aztán jöhessen eljátszani a legfőbb varázslót. 

- Scott Derrickson, a Doctor Strange rendezőjének egyik kedvenc Marvel filmje az Amerika Kapitány: A tél katonája, és ami a humort illeti, az ő produkcióját ahhoz tudná hasonlítani. A tél katonájában is jelen vannak a stúdió filmjeit jellemző poénok, mégis az egyik legkomolyabb és legnagyobb téttel rendelkező moziról van szó az univerzumon belül. Mindez Strange kalandjáról is elmondható lesz, amire csak azt tudta mondani Derrickson, hogy ugyan jelen vannak a komikus elemek, de nem egy Galaxis Őrzői-szinten. "Ez Benedict [Cumberbatch]. Hogy ne lehetne vicces?" tette fel a költői kérdést.

- "A képregények iránti szeretetemmel kezdődött minden. Egyenesen imádom őket, Marvel képregények olvasásán nőttem fel, és azt hiszem, Doctor Strange a kedvenc karakterem," mesélte a rendező. "Őszintén szólva, talán ez az egyetlen képregény, amin teljes szívből tudok dolgozni. Nagyon régóta szeretem Doctor Strange-t, ami elsősorban a fantasztikus látványnak köszönhető, ami az összes képregényt, különösen a korai [Steve] Ditko munkákat jellemzi, mint például a Shamballa vagy a The Oath."  

- Kevin Feige szerint nagyon sokáig tartott kitalálniuk, hogyan működnének megfelelően a mozivásznon a varázserővel bíró karakterek összecsapásai. Derrickson rendező nem akarta, hogy valaki egyszerűen csak kilőjön egy villámot, valaki más blokkolja azt, majd ez újra és újra. Az volt a kiindulási pont, hogy miket nem láthattak még a nézők a vásznon. Nagyon fontos volt számukra, hogy megőrizzék azt a rejtélyességet, ami a mágia mögött van, így nem is igazán próbálják gyökereztetni valahova vagy valamilyen tudományos magyarázattal előrukkolni rá. 

- Stephen Strange-nek van jó néhány közös vonása Tony Stark-kal, de utuk nagyban különbözik. Stark egy arrogáns, szellemes ember az első Vasember elején, aki fegyverekkel kereskedik; a film végére pedig ugyanaz az arrogáns, szellemes ember marad, ám intelligenciáját már valami egészen másra használja fel. Ezzel szemben Strange egy sokkal nagyobb pálforduláson megy keresztül, hisz a kezdetben egoista sebészből kvázi új ember születik az események hatására. 

- Strange és Skarlát Boszorkány képességei között ott van a legnagyobb különbség, hogy míg előbbi hosszú éveken át tanulja ki a mágiát, Wanda sosem részesült semmilyen képzésben, saját maga kellett kiismernie a még mindig erősen kiaknázatlan erejét. Ez az oka annak, hogy a doki talán sokkal többre képes, legalábbis jóval tudatosabban használja adottságait. 

- Az Amerika Kapitány: A tél katonájában Jasper Sitwell Stephen Strange nevét is megemlítette, mint a Hydra egyik célpontja. Talán már úgy tűnt, hogy emellett teljesen elmennek végül, de a forgatás meglátogatása során végre mondott róla néhány szót Kevin Feige: "Ő [Strange] egy nagyon híres sebész. Különböző díjakat és plaketteket kapott - melyeket láthattok majd -, eljár különböző gálákra és még hasonlók. Tehetsége miatt az ő nevét is azonosították a Hydra számítógépei, aki még okozhat gondot nekik a későbbiekben." 

- Feige szerint is elkészülhetett volna előbb az adaptáció: "Nem hiszem, hogy lehetetlen lett volna az, hogy a második vagy a harmadik filmünk legyen a Doctor Strange. Nincs benne semmi, amit ne értene az ember csak azért, mert nem látta a korábbi Marvel filmeket. Ezzel ellentétben például a Polgárháborút lehetetlen lett volna első vagy második filmként elkészíteni, mert annyi történetszálról és karakterek közötti kapcsolatról tudni kell, hogy az mind közel sem fért volna bele. Minél több filmet készítünk, annál több lehetőségünk van dolgozni a karakterek már létező kapcsolataival. Amikor viszont olyan filmről beszélünk, mint A Hangya, A galaxis őrzői vagy mint jelen esetben a Doctor Strange, akkor olyan dolgokat viszünk vászonra, amik eddig csak a képregényekben voltak, nem szükséges előtte semmilyen más filmet megnézni."

A történet szerint a világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen, a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye. Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként.

A főszerepekben Benedict Cumberbatch (Stephen Strange), Chiwetel Ejiofor (Baron Mordo), Rachel McAdams (Christine Palmer), Mads Mikkelsen (Kaecilius), Michael Stuhlbarg (Nicodemus West), valamint Tilda Swinton (Ősi Egy). A mozifilm 2016. november 3-án debütál a hazai mozikban Scott Dirreckson rendezésében.

Írta: Marvel Magyarország

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.