Az Egy házasság helyzete könnyed és elgondolkodtató a maga nagyjából 10 perces részeivel. A rövid játékidő miatt hamar végigszaladhatunk rajta, de résen kell lenni, hiszen egy ilyen intervallum pörgős, frappáns párbeszédeket igényel, amiket meg is kapunk. A második évad sem feltétlen veszít az erejéből, csak máshová helyezi a kamaradarab fókuszát.

A sorozat gyakorlatilag egy antológia, az első évadban Louise (Rosamund Pike) és Tom (Chris O'Dowd) hétről hétre egy kocsmában találkozik, hogy párterápiájuk előtt rá tudjanak hangolódni az alkalomra. Ugyanis házasságuk egy félrelépés miatt válságba került, ám mint kiderül, a terápia előtti iszogatás világosabbá teszi számukra is a köztük lévő viszonyt, mint a tényleges kezelés. A színészi játék mellett az Egy házasság helyzete erősségei a dialógusok, amik késleltetve fedik fel az információkat, ezzel fenntartva az érdeklődést, és szemléltetve, milyen meghatározó egy kapcsolatban a kommunikáció vagy annak hiánya. Homályosan fejezik ki magukat, ez sokszor a konfliktusok és a humor forrása is, olykor viszont kimondják a szavak mögötti valódi mondanivalójukat is, felfedik a subtextet, ez az őszinteség szintén csavar egyet az eszmecseréiken.

Vicces analógiákat és metaforákat hoznak, miközben komoly problémákat kell megoldaniuk, és a beszélgetéseik során újra felfedezik egymást, lassan újra kialakul a rég hiányolt kötelék. Csípős replikák és elmés szópárbajok segítségével oldják meg a saját maguk terápiáját, és nem átallnak mások párkapcsolatát is kielemezni, a fantáziálással pedig objektív képet kaphatnak a maguk gondjairól, és hogy végső soron miért is döntöttek amellett, hogy megpróbálják megjavítani a házasságukat. Mindemellett nem zárkóznak el egyéb témáktól sem, szóba kerül például a politika, a társasági élet, a közös jövő fényében az "én" kérdése. Pike és O'Dowd jó párost alkotnak, látszik rajtuk, hogy örömmel vettek részt a munkában, azonban Nick Hornby - aki a sorozat alapjául szolgáló, azonos című könyvet is írta - szövegkönyve viszi a prímet (amit persze előadni is tudni kell, a két színész pedig nem csak visszamondja, hanem értő módon adja azt át felénk).

A második évad főszereplői Ellen (Patricia Clarkson) és Scott (Brendan Gleeson), ők idősebb korosztályt képviselnek, és a fő ellentét közöttük a maradiság és a haladó szellem. Ami persze sokféleképp értelmezhető, náluk legtöbbször ez okozza az összetűzést. Ellen joviális, életerős nő, aki az évek múlásával mit sem veszített energikusságából, és fel tudta venni a változó világ ritmusát. Scott ezzel szemben lubickol megszokott rutinjában, a kétféle kávé lehetősége számára már bonyolult, és nem igazán érdekli, hogy a kor, amelyben még mindig él, már rég elmúlt. Kettejük viszonyára már sokkal jobban hat a külvilág, a terápiás alkalmak előtt egy kávézóban találkoznak, amelynek baristája is aktív szerepet játszik a kapcsolatuk alakulásában. Genderkérdéseket tárgyalnak, az intimitás és a privát szféra fogalmát boncolgatják, szóba kerül a környezetszennyezés és a politika is. Ez az évad már sokkal inkább szól társadalmi kérdésekről, mint a két félről, leginkább az köti össze az aktuális trendeket és témákat a terápiával, hogy nem értenek egyet, máshogy gondolkodnak, vagyis az ideológiai ellentétek jelentik a legfőbb problémát.

Mivel a karakterek jellemére a társadalmi kérdéseken keresztül koncentrál, eltolódik az arány, és a 8. részre kerül határozottabban szóba a "hogyan tovább", de addigra már egyikőjük sem az, amit eddig hittünk. Vagy amit egymásról hittek. A vallomásosság itt is fontos elem - "csak azért figyelek rád, hogy utána megcáfolhassalak" -, ami példaértékű, és érdemes lenne a való életben is többször alkalmazni ezt a gyakorlatot. Még ha a folytatás nem is olyan gördülékeny, mint az elődje, mindenképp lényeges eleme, hogy nem tudunk teljesen megismerni másokat, még akkor sem, ha azt hisszük, egy élet elég rá, főként, ha magunkkal sem vagyunk tisztában. És hogy a boldog befejezés egészen relatív. Számomra túl sok volt a kitekintés, még akkor is, ha hozzájárultak a karakterekhez és a változásokhoz, de a színészek itt is kiválóak voltak.

Az Egy házasság helyzete mindenképpen érdemes a megtekintésre, főleg annak, aki kedveli Hornby írásait, mert - köszönhetően annak, hogy ő adaptálta - a stílus és a humor nem változott. Kedvesen mókás atmoszférája van, de képes lecsapni szinte a semmiből egy-egy megvilágító erejű mondat.