Egy párizsi mozi a házak falára vetíti a filmeket

|

A La Clef nevezetű francia filmszínház nem termekben, hanem az utcákon vetíti a mozgóképeket.

A 2018-ban bezárt, de tavaly szeptemberben egy maréknyi mozirajongó kezébe került (ezáltal újra üzembe helyezett) La Clef párizsi mozi egy érdekes ötlettel állt elő, hogy a karantén és bezártság alatt is tudjanak az emberek nagyvásznon filmeket nézni. Habár idehaza a Távmozi működik, Franciaországban inkább egy újabb formátummal kísérleteznek, ehhez pedig mindenképp ajánlatos megjegyezni, hogy a franciáknál nem kijárási korlátozás, hanem éppen tilalom van érvényben (csak vásárlás vagy sport miatt hagyhatják el a házukat az emberek). Pontosan ennek az enyhítésére kezdett bele a mozi egyik új tulajdonosa, név szerint Derek Woolfenden az ötletébe, hogy ne a termekben vetítsenek filmeket, hanem a párizsi házak falára.

 

Hirdetés

Az MTI számolt be arról, hogy most pénteken tartották meg az első ilyen formátumú vetítést, aminek keretein belül egy 1955-ös klasszikus westernt, a  Kirk Douglas főszereplésével készült Kőkemény ököllel-t adták le. Az elmondások alapján nagy sikernek örvendett, a hangot pedig feltehetően egy adott rádiófrekvencián szolgáltatták (mint anno az autós mozik esetében). Abszolút jópofa kezdeményezés, főleg ha hozzávesszük, hogy a környék szavazta meg, hogy milyen filmet vetítsenek és azt a tényt is, hogy mindezért nem számoltak fel semmit, ingyen becsatlakozhatott bárki.

Ti mit gondoltok, idehaza is lenne igény erre a formátumra?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.