Bevallom, hiányzik a mozi. Nagyon. Ahogy a jegyszedő rád mosolyog. Ahogy a jegyedet elveszi, tép rajta egyet, visszaadja: "Jó szórakozást kívánok!" - mondja, majd utadra enged, Te meg mész, belépsz a mozi sötétjébe, arra a varázslatos helyre, ahol csodálatos, szomorú, izgalmas dolgok történnek. Ezek azok a pillanatok, amelyeket még egy ideig hanyagolunk kell. Szomorú? A végletekig. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne legyen meg az érzésnek legalább egy része. Az otthon komfortjában. A Budapest Film ugyanis útjának indította a távmozit, amelyet most mi is kipróbáltunk. Mert ugye mozi nélkül mit érünk mi? Akár táv, akár igazi.
De hogy is kell ezt az egészet elképzelni? Ahogy belépünk a digitális moziba, egy ún. "Társalgó" fogad bennünket (mondjuk úgy, hogy chat-szoba), melyben ugyanúgy lehetőségünk van beszélgetni a filmre váró jelenlévőkkel, mint ahogyan egy igazi filmszínházban. Ide betoppanva a rendszer automatikusan álnevet generál a nézőnek (esetünkben elárulom, én Ben Kingsley lettem) és ahol aztán üdvözölhetjük a jelenlevőket vagy pedig csendben meghúzhatjuk magunkat. Pont, ahogyan a való életben is. A film (esetünkben A láthatatlanok című francia alkotás) kezdetét egy gong jelzi, ezt követően lehet "befáradni" a vetítőterembe, ahol a kijelölt időpontban kezdetét is veszi a film. Nincs szünet, nem lehet megállítani, ha kimész pisilni, ugyanúgy lemaradsz pár percről/másodpercről, mint amikor egy igazi moziban mész ki a mosdóba.
Érdekes dolog ez. Távmozi. Elsőre rendkívül szürreális maga az elgondolás is és több ismerősöm is csak csodálkozva meresztette a szemét a kifejezésen. Viszont ha belegondolunk, a maga módján ez az egész elgondolás ugyanennyire bájos és szimpatikus is. Mert mit is jelent az, hogy távmozi? Lényegében ugyanaz a helyzet, mint amikor elindítunk valamit a Netflixen, leveszünk egy DVD-t, Blu-ray-t a polcról és megnézzük. Ugyanaz és mégsem. Talán az érzés, hogy ez most mégiscsak tényleges része a mozinak, hogy valahogy a szelleme ott van, a szíve egy része ott dobog. Hogy ha csak mímelve is, de ott van a jegyszedő valahol a digitális szoba túlvégében, hogy van egy gong és hogy időhöz van kötve. Persze, nincsen sötét nézőtér - én is hiába sötétítettem el a szobát, már megszoktam, ez a sötétség nem az a sötétség. Más a mélysége, más atmoszféra lengi be. Ez persze így van rendjén. Popcorn és kóla helyett egy csésze cappuccinót vettem magamhoz, hogy azért megadjam a módját, mert mégiscsak meg kell adni. Ha már távmozi. Ha már egyáltalán: mozi.
Persze ne legyenek illúzióink, a távmozinak nem is áll szándékában, hogy ténylegesen olyan legyen, mint az igazi mozi. Hiszen mégiscsak azok az emberek csinálják, akik az igazi moziban is ott szoktak lenni, és ha valakik, ők aztán tudják, lehetetlen regenerálni azt az érzést. Pattogtathatsz otthon kukoricát, de sose lesz olyan illata, mint a moziban. Ahogy a foteled sem lehet ugyanolyan kényelmes és azt az izgatott érzést sem képes visszahozni, amikor várod, kezdődjön a film. Amikor egész nap készülsz rá, nézed az órád, hogy mikor kell otthonról elindulnod. De ugyanebből a szögből nézve a távmozi az, amivel megtehetjük a magunkét arra vonatkozólag, hogy kicsit most, ezekben a nehéz időkben is életben tartsuk a nagyvásznat. Igen, azzal, hogy most, ideiglenesen kisebb "vásznon" nézzük. Azzal, hogy most hanyagoljuk a popcornzörgést, a sorok között bóklászást. Most egy kicsit annak van itt az ideje, hogy a saját nappalinkat képzeljük mozinak és hogy kedvesünk, vagy éppen a kutyánk/macskánk társaságában tekintsünk meg relatíve új filmeket (például: A láthatatlanok, FOMO, vagy éppen Az átkelés madarai - és ez csupán ízelítő a kínálatukból). Ha úgy tetszik, most aztán tényleg nem lehet semmi kifogásunk, a lábunkat se kell kitenni és máris mehetünk a moziba. Most tényleg nem kell azt néznünk, amint embertársunk éppen a film kellős közepén előveszi a mobiltelefonját, gondolván, ha a kezével takarja, majd nem zavar vele senkit. (Pedig dehogynem zavar.)
Én azt mondom, érdemes tennünk vele egy próbát, hogy ezzel is támogassunk néhány pesti művészmozit (Művész, Kino, Tabán, Puskin és a Toldi mozikról van szó), de ha úgy tetszik, úgy en bloc: a nagybetűs MOZIT magát. Jusson ilyenkor eszünkbe, hogy legyen a jelenlegi helyzet bármennyire mostoha, a mozi csak nem hagy el bennünket. Itt van nekünk, még ha kicsit másként is. Mi is legyünk itt neki és gondoljunk arra, milyen jó lesz majd visszatérni a megszokott kerékvágásba és újra látni a jól megszokott jegyszedőnk üdvözlő, ismerős mosolyát. Belépni újra abba a terembe, hogy ismét csodálatos, szomorú, izgalmas dolgok történjenek velünk.