Hirdetés

Ezek a hírességek nem színészként váltak először sztárokká

|

Arnold Schwarzenegger, Will Smith vagy éppen John Cena már azelőtt befutottak, hogy betették volna a lábukat Hollywoodba, de ott is sikeressé tudtak válni.

Hirdetés

Természetesen nem mindenkinek adatott meg az a lehetőség, hogy rögtön a tanulmányai után megvesse a lábát Hollywoodban, sokan hétköznapi munkákkal keresték a kenyerüket, amíg rájuk nem mosolygott a szerencse. Mások azonban más utat választottak és a szórakoztatóipar különböző területein igyekezték kihozni magukból és a helyzetből a legjobbat: énekesek, rapperek, zenészek, pankrátorok és sportolók tettek meg mindent azért, hogy feljebb lépjenek a ranglétrán. 

Közülük pedig sokan, mikor már felértek a csúcsra, újabb célt tűztek ki maguk elé: a filmvilágban is maradandót alkotni, tömegeket szórakoztatni és díjakat gyűjteni másfajta módon is. 

Hirdetés

Dwayne "The Rock" Johnson például a pankrációval a háta mögött ugrott fejest Hollywoodba, Arnold Schwarzenegger a testépítést cserélte le az akciózásra, Will Smith a rapperkedést váltotta forgatókönyvekre, míg Lady Gaga az éneklés mellett űzi a színészkedést. Cikkben már olvashattatok azokról a filmsztárokról, akik nem színészként futottak be először, most pedig videós formában is elkészítettük az összeállítást, amely talán még szemléltetőbb, még hatásosabb: 

Ti kikkel egészítenétek ki a listát?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.