Hirdetés

Farkas 3 - képeken Logan és Xavier

|

A készülő Farkas 3-hoz új forgatási fotók érkeztek.

Hirdetés

Már gőzerővel forog Hugh Jackman utolsó mutánskalandja, a Farkas 3, amelynek a történetéről még mindig keveset tudni, de annyi bizonyos, hogy a Patrick Stewart féle Xavier professzor is benne lesz, és ehhez most érkezett egy rakás forgatási kép is.

Hirdetés

Eredetileg a történet az Old Man Logant fogja feldolgozni, de az X-Men: Apokalipszis stáblistás jelenete alapján lehetséges, hogy inkább az X Fegyver projektet és Mr. Sinistert helyezik a középpontba. Utóbbira enged következtetni, hogy a forgatási képeken kiszúrt hölgy egyesek szerint nem más lesz, mint az X-23-as mutáns, avagy Farkas női klónja, aki a híresztelések szerint átveszi majd Logan helyét. Akárhogy is lesz, a képek tanulsága szerint mind Logan, mind a professzor eléggé megviseltnek tűnik, ami arra enged következtetni, hogy AZ eljövendő múlt napjaiban felvezetett boldog jövő mégsem lesz annyira happy. 

A Farkas 3. része, ami egyes források szerint az X Fegyver alcímet fogja viselni 2017 március 3.-án fog debütálni a mozikban, Jackman és Stewart mellett pedig Richard E. Grant, Boyd Holbrook, Eriq La Salle, Elise Neal és Elizabeth Rodriguez fog szerepelni. Továbbá felmerül bennünk a kérdés, hogy az FX-en kb. ekkortájt induló X-Men sorozat, a Legion valamilyen szinten kapcsolódni fog hozzá, akár csak említés szintjén is, hiszen annak főszereplője, David Haller (akit Dan Stevens alakít) a képregényekben Charles Xavier fia. 


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.