Hirdetés

A Bosszúállók egy másik alapítótagja is felbukkanhat a Fekete Özvegyben?

|

Viszont nem az, aki először eszetekbe jutna.

Noha áprilisban megérkezik a Marvel következő fázisának első filmje, még mindig roppant keveset tudunk róla, hogy a Fekete Özvegyre fókuszáló alkotás pontosan miről is fog szólni. Persze a kiszivárgott forgatási fotók, a hivatalos koncepciós vázlat és a plakát valamicskét mutattak a projektből, azonban a D23 résztvevőinek levetített első felvétel még nem került fel online. 

Hirdetés

Éppen ezen titokzatosság miatt a rajongók egy része reménykedik benne, hogy Sólyomszemet (Jeremy Renner) is láthatják majd Natasha Romanoff oldalán, azonban erre nem sok bizonyíték van. Arra viszont annál inkább, hogy egy másik fontos Bosszúálló is tiszteletét teheti a filmben. A Deadline a minap ugyanis beszámolt az idei Saturn Awards díjátadóról, a hírben pedig egy kósza mondatban elejtették, miszerint SPOILER a Végjátékért díjat bezsebelő Robert Downey Jr.-t még egyszer láthatjuk majd Tony Stark szerepében, méghozzá a közelgő Fekete Özvegy filmben. A Marvel Stuff szerint egy rövid cameóról van szó, amelyben Tony Stark azt tanácsolja Natashának, hogy meneküljön. Ez eredetileg egy törölt jelenet az Amerika Kapitány: Polgárháborúból, amit újrahasználnak. SPOILER VÉGE

Hirdetés

Mivel a Fekete Özvegy a korábbi információk szerint az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború közötti időszakban játszódik (visszaemlékezésekkel a karakter múltjára), ezért könnyen lehetséges a fent részletezett cameo, ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy ez csupán pletyka. Legkésőbb 2020. április 30-án a hazai mozikban is kiderül az igazság.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.