Hirdetés

Már magyarul zúz a Fekete Párduc előzetese

|

Nem kellett sokat várni a Fekete Párduc első előzetesének magyar nyelvű verziójára sem.

Hirdetés

Mindössze két hét alatt elkészült a Fekete Párduc legelső ízelítőjének a magyar változata, úgyhogy többek között valószínűleg a július 6-án debütáló Pókember: Hazatérés előtt is lesz lehetőségünk látni. Ezzel a filmmel nyitja meg az évet a Marvel Studios 2018-ban, így érdemi figyelmet fognak neki szentelni a nyáron esedékes San Diego-i Comic-Conon vagy épp a Disney D23 nevű rendezvényén. A szóban forgó magyar előzetest lejjebb görgetve találjátok, megijedni pedig ne tessék, a végleges változatban természetesen majd Schneider Zoltán helyett Szabó Győzővel hallhatjuk Andy Serkis karakterét. 

Hirdetés

A film T'Challa történetét követi, aki apja, Wakanda királyának halála után hazatér az elszigetelt, technikailag fejlett afrikai nemzetébe, hogy elfoglalja jogos uralkodói helyét. Ám amikor egy erőteljes régi ellenség újra feltűnik, T'Challának királyként és Fekete Párducként is meg kell állnia a helyét egy félelmetes konfliktusban, amin Wakanda és az egész világ sorsa múlik. Árulásokkal és veszélyekkel szembenézve, a fiatal királynak össze kell szednie szövetségeseit, hogy a Fekete Párduc teljes erejét felszabadítva legyőzze ellenségeit és elhozza a népe biztonságát.

A címszereplőt alakító Chadwick Boseman mellett a főszerepekben feltűnik Michael B. Jordan (Killmonger), Lupita Nyong'o (Nakia), Danai Gurira (Okoye), Martin Freeman (Everett K. Ross), Daniel Kaluuya (W'Kabi), Angela Bassett (Ramonda), Forest Whitaker (Zuri), Andy Serkis (Ulysess Klaue), Florence Kasumba (Ayo), Winston Duke (M'Baku) és Letitia Wright (Shuri). A hazai bemutató 2018. február 15-én lesz esedékes. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.