Fényképes bizonyítékunk van rá, hogy újraindul az Avatar 2. forgatása

|

Méghozzá az elsők között, amivel talán tényleg tartható lesz a kitűzött bemutató.

James Cameron egy ideje már dolgozik az Avatar folytatásain, azonban a koronavírus-járvány miatt több mint két hónapja, hivatalosan március 17-én félbeszakadt a forgatás Új-Zélandon. Szerencsére a hosszú szünet után folytatódhat a produkció gyártása, amelyet Jon Landau producer egy friss fotóval jelentett be az Instagramon.

Hirdetés

Érthető okokból Cameron már vághatta a centit, hogy visszatérhessen a forgatásra, hiszen mint azt tudjuk, egyszerre több Avatar-filmet is készít, és a második részt már 2021 végén szeretnék a nagyközönség elé tárni. Habár benne volt a pakliban, hogy módosítani kell a terveken, ám szerencsére újraindulnak a munkálatok. Jon Landau egy hadijárműveket ábrázoló fénykép megosztása mellett azt írta, a díszlet már készen áll, és izgatottan várja, hogy a stábbal karöltve jövő héten újrakezdjék a munkálatokat a szigetországban.

Az Avatar 2. az eredeti tervek szerint 2021. december 17-én kerülhet a mozikba, de a részletekről egyelőre csak keveset tudni azon kívül, hogy ezúttal Pandora vízi világának jut kiemelt figyelem, és hogy az eredeti stáb (Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver és Stephen Lang) mellett szerepelni fog benne Kate Winslet, David Thewlis, Michelle Yeoh, Jemaine Clement, Oona Chaplin, Edie Falco, Cliff Curtis és CCH Pounder is.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.