Hirdetés

Gravitáció - február 21-én 3D Blu-rayen, Blu-rayen és DVD-n

|

Február végétől otthon is átélhetjük Alfonso Cuarón zseniális filmjét, ráadásul rögtön több formátum közül is válogathatunk. Mi bemutatjuk őket, hogy könnyebb legyen választani.

Hirdetés

Alfonso Cuarón fiával, Jonással még 2005-ben a Universal stúdió színeiben kezdte kidolgozni a film ötletét, de a technika fejletlensége miatt még évekre el kellett halasztani a forgatás kezdetét. Végül 2009-ben az Avatarral elérhetővé vált az a technika, amivel Cuarón meg tudta valósítani vízióját. Közben a film jogai átkerültek a Warner Brothers stúdióhoz és 2010-ben megkezdődhetett a szereplőválogatás, majd a forgatás, ami az utómunkálatokkal együtt ismét évekig tartott. A film végül a 70. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált 2013. augusztus 28-án, ahol a kritikusok egyöntetű elismerésüket fejezték ki a lenyűgöző színészi játék, a rendezés, a forgatókönyv, az operatőri munka, a vizuális effektek és a 3D-s hatás miatt. A sokévnyi munka tehát meghozta gyümölcsét, hiszen a filmet a 2013-as év egyik legjobb alkotásaként emlegetik a kritikusok és világviszonylatban több mint 675 millió dollár bevételt generált. A siker természetesen hazánkban sem maradt el, a 2013. október 3-i bemutató óta közel 225 ezer néző váltott jegyet a filmre.



Az alkotók csaknem 3 órányi extrával örvendeztetik meg a rajongókat a Blu-ray változaton, köztük Cuarón rövidfilmjével, ami a DVD kiadványon is megtalálható lesz. A Gravitáció kísérőfilmje, a hétperces Aningaaq, melyet Cuarón fia rendezett, azt a telefonbeszélgetést mutatja be, amit a filmben is látunk, amikor Bullock figurája próbál segítséget kérni, és a véletlen úgy hozza, hogy egy angolul nem beszélő eszkimóval folytat párbeszédet. A rövidfilm érdekessége, hogy a jelenetet a Bullockal beszélgető férfi szemszögéből láthatjuk.

A további extrák bemutatják milyen aprólékos, újító munkával alkották meg a zéró gravitáció lenyűgöző világát, végigkísérhetjük Alfonso Cuarón négy éven át tartó felkészülését, és hogy hogyan valósította meg a hihetetlen látványos űrvilágot, továbbá végigkövethetjük Sandra Bullock testet-lelket igénybevevő felkészülését a szerepre. A lenyűgöző extrákat mind magyar felirattal élvezhetjük.

A film sztorija:

Dr. Ryan Stone (az Oscar-díjas Sandra Bullock), a zseniális kutatótiszt élete első űrhajós kiküldetésén vesz részt a veterán asztronautával, Matt Kowalskival (az Oscar®-díjas* George Clooney). Egy egyszerű űrséta során súlyos baleset történik. Az űrhajó megsemmisül, Stone és Kowalski pedig teljesen magára marad, és egymáshoz kötözve sodródik a sötétben. A félelem pánikká erősödik, minden egyes lélegzetvétellel fogy az a kis oxigén is, ami még megmaradt. Haza azonban csak úgy juthatnak, ha még messzebb merészkednek az űr végtelen, fenyegető sötétjébe.

Kritikánk itt olvasható!

A kétlemezes 3D Blu-ray (3D és 2D Blu-ray) és az egylemezes Blu-ray extrái (a felsorolás nem teljes körű):

·         A zéró gravitáció lenyűgöző világa

·         Sandra Bullock felkészülése a szerepre

·         Ütközéspont: Az űrtisztítási verseny

·         Aningaaq – Jonas Cuarón rövidfilmje



Az egylemezes DVD extrái:

·         Ütközéspont: Az űrtisztítási verseny

·         Aningaaq – Jonas Cuarón rövidfilmje



A Gravitáció kiadványai:

·         1 lemezes DVD

·         1 lemezes Blu-ray

·         2 lemezes 3D Blu-ray (3D és 2D Blu-ray)

·         2 lemezes 3D Blu-ray steelbook (3D és 2D Blu-ray)

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.