Eredetileg trilógia volt A szürke ötven árnyalata, de a nagy sikerre való tekintettel E.L. James írt egy negyedik részt is Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint címmel. Az első három regényből már leforgatták a filmeket, a harmadik részt jövőre, hagyományosan Valentin napon mutatják be a mozik.
Ám jó esély van arra, hogy a negyedik könyvből is film készül, mivel a trilógia első két része rendkívül sikeres volt. A szürke ötven árnyalata alig 40 millió dollárból készült és 571 milliós összbevételt ért el, az 55 milliós büdzséjű folytatás, A sötét ötven árnyalata pedig 370 milliót hozott. Nem valószínű, hogy a harmadik rész, A szabadság ötven árnyalata rosszabbul teljesít majd, ez pedig megnyitja az utat a negyedik rész előtt.
A színészek, Dakota Johnson és Jamie Dornan úgy nyilatkoztak ugyan, hogy szép volt, jó volt a trilógia, de most már más szerepekre vágynak, ám kaphatnak olyan ajánlatot, aminek nem tudnak ellenállni. A harmadik főszereplő, a Christian édesanyját alakító Marcia Gay Harden viszont azt mondta a People magazinnak, hogy alig várja a negyedik részt. /UIP-Duna Film/