Hirdetés

Guy Pearce cameo-cuccnak nevezi a Vasember 3-beli szerepét

|

Az első infónk arról, hogy A Vasember 3 története merre is fog tartani, az volt, hogy Guy Pearce megkapta Aldrich Killian szerepét. Aztán az, hogy Maya Hansen is bekerülhet a stábba, szabad utat adott a fantáziának. Mi lesz a sztorival?

Hirdetés

A képregényben Aldrich szerepe nem merül ki annyiban, hogy segít Tony Starknak összeszokni a páncéllal, hanem gonosz terveket kezd szőni, és emiatt lehetett azt gondolni, hogy ő lesz a film főgonosza. Ennek ellenére az első videóanyag, amelyet 6000 Comic-Conozónak vetítettek le, azt mutatta, hogy a középpontban nem Aldrich, hanem a Ben Kingsley által hozott figura, a Mandarin lesz. 

Pearce továbbra is teljes értékű tagja a csapatnak, ám a Vulture-nak adott interjúban azt állította, hogy inkább csak cameo-szerepről van szó. Emelett a nagy költségvetésű nyári akciófilmekben való szerepléséről is beszélt, többek közt Az időgépben betöltött szerepéről is. Szerinte a legnagyobb különbség az, hogy Az időgépben például mindig jelen volt, míg a Prometheus és A Vasember csak cameo-szerepeket jelent neki. Pearce állítja,hogy az utóbbi két film készítése során olyan érzése volt, mintha amolyan outsider lenne, mert az ilyen szerepeket az ember nem úgy éli meg, mint azokat, amelyek miatt egész nap a kamerák előtt van mindenki mással. Másfelől meg ugyanez nagyon izgalmas is lehet pont emiatt. 

Ez persze még korántsem jelenti, hogy nem gonosz szerepben fog megjelenni, hanem inkább csak annyit, hogy Aldrich szerepe kimerül annyiban, hogy elkészíti a Vasember új páncélját, és esetleg megtartják egy nagyobb szerepre a Marvel universe következő fimjeinek egyikében. Ám amennyiben visszatér A Vasember csúcspontjára, az azt jelentené, hogy mégis köze van a Mandarin terveihez. 

A Vasemer 2-ben Justin Hammer karaktere (Sam Rockwell) minősülhetett cameo-szerepnek, mivel ő sem volt állandóan a forgatás helyszínén, de azért elég sok vitamin volt abban a szerepben. Az sem kizárható, hogy ilyesmiről van szó Aldrich karakterének esetében is, és ez a rajongóknak csak jót jelenthet.

Aldrich partnere, Maya Hansen (Rebecca Hall) is szerepelni fog ebben a történetben, de azt még nem lehet tudni, hogy ő is "cameozik-e" majd. A Marvel eléggé megharcolt ezekért a színészekért és mindenáron ismert arcokat akart, ezért valószínűbb, hogy állandóan a kamera előtt lesznek, és a szerepük az egész történet folyamán fontos.Továbbá azt se felejtsük el, hogy nem ez lenne az első alkalom, amikor Pearce elhallgat egyet s mást a szerepéről, gondoljunk például a Prometheusban betöltött szerepére. 

Az is érdekessé teszi a várakozást, hogy Shane Black a rendező, aminek köszönheten teljesen új perspektívából láthatjuk majd a dolgokat, és esély van arra is, hogy a film a képregény izgalmasabb történetei felé húzzon majd. Jövő nyár elején meglátjuk majd, hogy mi is sül ki ebből, ugyanis A Vasember 3 2013 május 3-án kerül a mozikba. 

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.