Hirdetés

Ezért ejtette egy másik alkotás miatt Christopher Nolan új filmjét Hans Zimmer

|

Hosszú ideje először nem ő szerzi Nolan új filmjének dallamait.

Hirdetés

Nem mindennapi jelenség Hollywoodban, hogy egy rendező filmjeihez mindig ugyanaz a személy komponálja az aláfestő zenéket, azonban Christopher Nolan és Hanz Zimmer tagadhatatlanul az egyik legjelentősebb ilyen páros. A két művész már a 2005-ös Batman: Kezdődik! óta kollaborál, mialatt az utóbbi három Oscar-jelölést is begyűjtött az Eredet, a Csillagok között és a Dunkirk zenéiért. Mindezek ellenére Nolan soron következő rendezésére Zimmer nemet mondott, és most ennek miértjére is fény derült.

Hirdetés

Mint azt egy ideje tudni lehet, szintén 2020-ban érkezik a Dűne legújabb feldolgozása Denis Villeneuve rendezésében. Zimmer számára ez már-már szerelemprojekt, hiszen elmondása szerint akkora rajongója az alapanyagként szolgáló műnek, hogy elképzelni sem tudta volna, hogy ne dolgozzon rajta. Mivel Villeneuve és Nolan filmjét gyakorlatilag párhuzamosan forgatják, és a két produkció megjelenését mindössze pár hónap választja majd el egymástól, Zimmer döntés elé kényszerült.

"A Dűne a tinédzser éveim egyik legnagyobb kedvenc regénye. Kedvelem Denist, akárcsak a vágóját, Joe Walkert. A 12 év rabszolgaságon és a Nyughatatlan özvegyeken is együtt dolgoztunk, az első közös munkánk pedig 1988-ban volt. Most már olyan, mintha családtagok lennénk. Nem utasíthattam vissza a Dűnét, amit Chris [Nolan] teljesen megért. De nem féltem, Ludwig [Göransson] jó barátom, és véleményem szerint nagyszerű szerző."

Zimmer az utolsó mondattal arra utalt, miszerint a Dűne miatt Christopher Nolan Tenet című új mozifilmjénél a Creed és a Fekete Párduc Oscar-díjas zeneszerzője, Ludwig Göransson váltotta. A Legendary 2020. november 20-ára tűzte ki a Dűne bemutatóját, míg a Warner Bros. égisze alatt készülő Tenet valamivel előbb, 2020. július 17-től lesz látható a tengerentúli mozikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.