Hirdetés

Hivatalos: Egyszerre debütál moziban ÉS az HBO Maxon a Wonder Woman 1984

|

Beigazolódott a korábbi pletyka.

Hirdetés

A hét elején számoltunk be arról, miszerint a Warner erősen fontolgatja annak lehetőségét, hogy a karácsonyi mozis premier után januárban már az HBO Maxra kerülne át a Wonder Woman 1984 című folytatásfilm, ezzel is minimalizálva a koronavírus okozta veszteségeket. A mai napon pedig kiderült, hogy ez már nem csak spekuláció, a stúdió ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy a film december 25-én egyszerre debütál a mozikban, valamint Amerikában az HBO Max streaming szolgáltató felületén egyaránt.

Hirdetés

A bejelentéssel kapcsolatban megszólalt a film rendezője, Patty Jenkins is, aki a Twitteren közzétett üzenetében elmondta, hogy minden lehetőséget megvizsgáltak, de jelenleg már neccesen fért volna bele még egy csúsztatás; ezért emellett az opció mellett döntöttek, hiszen ilyen módon juthat el a film a legtöbb emberhez karácsonykor. És mivel ugyanúgy szeretik a rajongókat, mint a filmet, ezért nagyon reméli, hogy egy kis örömet és felüdülést hoznak ezzel mindenkinek a világban ebben az ünnepi szezonban.

A hírből viszont azt is megtudtuk, hogy a film csak egy hónapot tölt majd az HBO Maxon, utána kikerül a katalógusból, és ismét csak moziban lesz elérhető (de a tervek szerint 2021 vége felé visszatérne majd a streaming szolgáltatóra). Most már csak az a kérdés, hogy a világ többi részén, beleértve hazánkat is, hogyan alakul a film premierjének a sorsa, hiszen sok helyen még nem nyitottak ki újra a mozik, vagy ha mégis, akkor ki tudja, addig miként változik a jelenlegi helyzet. Legkésőbb egy hónap múlva kiderül, ugyanis nemzetközi vizeken már egy héttel hamarabb, december 17-én mozikba kerülhetne a régóta várt blockbuster.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.