Hirdetés

Így alkották meg a Dűne homokférgeit

|

Videóban láthatjuk az ikonikus lények megszületését.

Hirdetés

Ha te is elgondolkoztál már azon valaha, hogy vajon miként sikerült Denis Villeneuve-nek és csapatának életre kelteni a Dűne univerzum talán legikonikusabb elemét, a homokférgeket, akkor jó helyen jársz. A Warner ugyanis nemrég kiadott egy, a kulisszák mögé betekintő videót, amelyből kiderül, hogy mekkora kihívással is néztek szembe a vizuális effektusokat készítő emberek, akik megalkották ezeket a monumentális teremtményeket. 

Hirdetés

A homokféreg egy hatalmas lény, amely egyedül az Arrakis bolygó sivatagjainak mélyén őshonos, a fremenek pedig Shai Huludként hivatkoznak rá, és istenszerű alakként tisztelik. Az eredeti regény szerint a homokférgek akár 2 kilométer hosszúra és több száz méter szélesre is megnőhetnek, ennek köszönhetően pedig valóban fárasztó kihívást jelentett az animátorok számára a megalkotásuk. Mary Parent producer szerint mindvégig hinniük kellett abban, hogy ezek igazi lények, miközben azt is ki kellett gondolniuk, hogy miként jelenítik meg abban az istenszerű valóban őket, ahogyan a fremenek tekintenek rájuk.

Villeneuve szerint úgy közelítették meg a fenevadat, hogy főleg a biológiájára koncentráltak, különös tekintettel a fogaira, pikkelyeire és a párzási hívásra. Brice Parker vizuális effektusért felelős producer elmondta, hogy "egyensúlyt kellett találniuk a művészi célok és a valósághű megjelenítés között". A készítők hónapokat töltöttek a sivatagban az ott megtalálható terepszínű lények és környezetük kutatásával, hogy az eredményeket később alkalmazhassák a homokférgeken is.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.